Érdemes felkeresni a Budapesti Állatkertet, mert benépesültek a Biodóm kültéri kifutói. Az intézmény ugyanis fontosnak tartotta, hogy amíg a beruházás szünetel, addig is használják az új létesítményt állatok bemutatására. Hosszú szünet után ismét vannak szürkemarhák és bivalyok, a sörényes juhokat és a tevéket pedig tágasabb helyen láthatják a látogatók. Az újonnan megnyílt zóna nagyjából egy hektár kiterjedésű, amelynek felét az állatkifutók területe teszi ki, a másik felét pedig a látogatói sétányok, illetve az újonnan létrejött, részben már be is ültetett zöldfelületek foglalják el.
Az újonnan megnyílt bemutató zóna legnagyobb újdonságai a magyar szürkemarhák és a bivalyok. Az Állatkert története során ugyan nem először mutatnak be ilyen állatokat, de az elmúlt években nélkülözni kellett őket a városligeti intézmény közönségének. Szürkemarhák például utoljára 26 éve voltak a Budapesti Állatkertben, karámjuk akkor a mai játszótér helyén volt.
A magyar szürkemarhákat a legtöbben úgy ismerik, mint a magyarság ősi szarvasmarha fajtáját, amely a honfoglalókkal együtt érkezett a Kárpát-medencébe. Még a Feszty-körképre is szürkemarhákat festettek. A régészeti leletek alapján azonban tudjuk, hogy még az Árpád-kor nagy részében is viszonylag kis termetű, rövidszarvú marhák voltak jellemzőek Magyarországon. A szürkemarhákra utaló nyomok csak a tatárjárást követő időkben jelennek meg a régészeti állatcsont anyagban. Valószínű, hogy a magyar szürke helyben alakult ki. Később Európa-szerte híressé vált a fajta, amelyet a magyar pusztáról lábon hajtottak Nyugat-Európa, elsősorban a német területek állatvásárjaira. A szürkemarhák hatása történelemformálónak mondható, hiszen számos nagynevű, a magyar történelemben fontos szerepet játszó família, így a Batthyány, a Bethlen, a Nádasdy vagy a Thököly családok is a tőzsérkedés, vagyis a marhakereskedelem bevételei nyomán emelkedtek fel és erősödtek meg. A marhákat nyugatra hajtó, felfegyverzett marhahajcsárok, a hajdúk is fontos szereplői a magyar történelemnek.
A szürkemarhák tartása egykor általános volt a Kárpát-medencében, ám később egyre inkább más marhafajtákat kezdtek előnyben részesíteni a hazai állattenyésztésben. A második világháborút követő évtizedekben a szürkemarhák csaknem teljesen eltűntek, s néhány elkötelezett szakembernek köszönhető, hogy végül megmenekültek a kihalástól. A megmentők között volt az Állatkert egykori igazgatója, Anghi Csaba is.
A Hortobágyról az Állatkertbe érkezett szürkemarhák beszoktatásának egyik érdekessége volt, hogy kifutójuk egyik oldalán egy nagy betekintő ablakfelület található, amely az állatok felől nézve tükörként működik. Mivel a szürkemarhák ilyesmivel korábban soha nem találkoztak, az első napokban többször is hosszú perceken át csodálkozva meredtek saját tükörképükre.
A bivaly (kezdő képünkön), mint háziállat eredetileg Ázsiából való, ahol 4-5 ezer évvel ezelőtt háziasították, s onnan jóval később került be Európába. A Kárpát-medencében először a hunok, illetve az avarok tarthattak bivalyt. Vitatott, hogy a magyarság mióta ismeri ezeket az állatokat, mert ugyan Árpád-kori forrásokból is ismerünk valószínűleg bivalyok tartására vonatkozó utalásokat, nagyobb számban inkább a török hódoltság korában terjedhettek el. A mezőgazdaság gépesítésével azonban egykori jelentőségüket szinte teljesen elvesztették.
A bivalyok és a szürkemarhák mellett a Biodóm kifutóiban sörényes juhok, illetve kétpúpú tevék is helyet kaptak. Ezeket az állatokat ugyan eddig is láthatta a közönség, de most nagyobb, tágasabb férőhelyre költöztek.
A kifutók ideiglenes benépesítése nem az első olyan lépés, amellyel az Állatkert a beruházás szüneteltetése idején is igyekszik hasznosítani a Biodóm már elkészült létesítményeit.
Fotók: Bagosi Zoltán