A Hegyestű vagy Hegyes-tű egy tanúhegy a Balaton-felvidéken, a Káli-medence keleti peremén, Monoszló és Zánka között, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén. A korábbi bazaltbányászat miatt elveszítette eredeti kúp formáját, azonban a nyersanyag-kitermelésnek köszönhető, hogy feltárult a hegy belső szerkezete, s láthatóvá vált az egykori vulkáni kürtőben megrekedt, s kihűlése során oszlopokká szilárdult bazalt. Az egykori bazaltbánya épületében kiállítás látható a Balaton-felvidéki Nemzeti Park térségének földtani felépítéséről, természeti értékeiről, s a bazaltbányászat emlékeiből. Az épülettől indul a Tűz útja tanösvény, mely 13 állomáson, közel 27 km-en keresztül mutatja be a vulkáni…
Tovább olvasomSzerző: Szerkesztőség
Három év az óvodakertben – élmények, fejlődés és közös jövő
Az óvodakert az elmúlt években is jelen volt a pedagógiai munkánkban. Helyi nevelési Programunk, saját Hálótervünk megírásakor is fontos szerepet kapott a téma. Ovikertünk kialakítása kb. öt éve történt, amit azóta is tudatosan fejlesztünk, bővítünk. Lengyelné Bencsik Judit óvodapedagógus önkéntes továbbképzése, valamint Ütőné Nyul Katalin intézményvezető által felkutatott pályázati lehetőségek maximális motivációt adtak a további ötletekhez, megvalósítási lehetőségekhez. A kert tervezésében kiemelt figyelmet kapott az újrahasznosítás is, így az ágyások régi homokozókeretből lettek bekerítve, a rovarhotel használt raklap alapra készült. A mulcsozás fontosságának kiemelése, komposztálás, a madarak téli gondozása, nyári…
Tovább olvasomKenese kincse: a tátorján nevű növényritkaság
A Balatonkenesei-Tátorjános Természetvédelmi Terület egy védett terület a Veszprém vármegyei Balatonkenesén. Nevét az itt őshonos tátorjánról kapta: a meredek partoldalon különleges löszfalnövényzet él. A város egyik jelképe ez a növényritkaság, melynek országosan védett élőhelye a Soós hegy. A városközpontból jelzett „sárga T” tanösvény vezet föl az élőhelyéhez, a Soós-hegyre. Az út mentén ismertető táblák is segítik a tájékozódást, a Soós-hegyi kilátóból pedig csodás balatoni panoráma tárul elénk. A tátorján (Crambe tataria, gyakran Crambe tatarica) a keresztesvirágúak rendjének káposztafélék családjába tartozó tátorján nemzetség egyik növényfaja. A tátorján lágy szárú, évelő növény, dúsan…
Tovább olvasomJúliusban megnyílik a Biodóm egy része
Alig egy hónappal a Biodóm – pontosabban a Biodóm központi csarnokában készülő városi oázis – megnyitása előtt az Állatkert helyszíni bejárást szervezett a sajtó képviselői részére. Az érdeklődő újságírókat dr. Sós Endre, az Állatkert főigazgatója vezette végig munkatársaival a létesítmény azon részében, amelyet júliustól a közönség is megcsodálhat az intézmény új, állandó látványosságaként. Az új bemutatóhelyen trópusi-szubtrópusi növények, érdekes és ritka állatok lesznek majd láthatók, sőt, az intézmény életnagyságú dínókkal is készül a megnyitóra. Városi oázis a Biodómban A Biodóm központi csarnokában készülő városi oázis július elejére tervezett megnyitása újabb…
Tovább olvasomSzenzoros kert az Odúban 4. rész – Föld napja kirándulás
A beporzók napjához kapcsolódó kirándulásunkról már korábban olvashatott az érdeklődő itt a Természetpedagógia magazinban, mely a „Szenzoros kert az Odúban – közös élmények a fejlődés szolgálatában” pályázati forrásból valósult meg, ez volt a négy kirándulásból álló sorozat első része. Cikkünkben most a második kirándulásról számolunk be. A projekt végére elkészül állatbarát tanösvényünk és egy Kneipp-ösvény, az egyes elemek a kirándulásokhoz kapcsoltan bővülnek, mindig kicsit szépül és épül az intézmény udvara. A szegedi Odú Központba 0-3 éves életkorú eltérő fejlődésmenetű még nem óvodás gyermekek és családjaik járnak komplex korai fejlesztésre heti…
Tovább olvasomMindennapos fitoterápia – gyógynövényismereti képzés indul
A különböző gyógynövényeket rendkívül sokféleképpen hasznosíthatjuk: van közöttük gyümölcs, fűszer, gyógyszeripari nyersanyag, festőnövény. Az aromaterápiás felhasználás során a növényből kinyert illóolajok biztosítják a kedvező hatást, a fitoterápiában pedig a kutatásokkal igazoltan hatékony, bevizsgált növényi részeket használjuk gyógyteaként, főzetként. A fitoterápia a gyógynövények gyógyhatásaival foglalkozó tudomány. A gyógynövények sok esetben felülmúlják a mesterséges úton előállított gyógyszerek hatását, ráadásul mentesítik a szervezetet a szintetikus anyagok mellékhatásaitól. Az immunrendszer erősítésére, az egészség fenntartására, enyhe lefolyású betegségek gyógyítására rengeteg gyógynövény rendelkezésünkre áll, de hosszan tartó betegségek kezeléséhez, akár rákos állapotok gyógyításához is találunk fitoterápiás…
Tovább olvasomLevendulaszüret Kőröshegyen
Megnyílt a Balatonföldvárhoz közeli Kőröshegyi Tulipán & Levendula Park, elkezdődött a levendulaszüret! A virágzó, illatozó levendulamezők részben bimbósak, részben már teljes pompájukban ragyognak. A meseszép lila sorok, a balatoni panoráma és a természet harmóniája együtt teremtenek igazán különleges élményt minden látogatónak. Sétáljatok a virágzó levendulák között, készítsetek csodás fotókat, kapcsolódjatok ki a természetben, és töltsétek meg a napot illatokkal, ízekkel és élményekkel. Az angol és francia levenduláknak köszönhetően a Kőröshegyi levendulás mezői egész nyáron át gyönyörűek maradnak! A Levendulaszüret ideje alatt külön programokkal is készülnek:– kézműves foglalkozások – egy-egy apró levendulás…
Tovább olvasomKertésztáborok: élményekkel teli nyár a kertben és a természetben
Kertésztáborunkban gyógynövényekkel, virágokkal ismerkedünk, gyomláljuk és öntözzük a tankert növényeit, magokat csíráztatunk, levendulás illatpárnát készítünk, a kirándulás során pedig az erdőben élő növényekkel ismerkedünk. Tankertünkben a gyerekek sokféle dísznövénnyel is találkoznak, ezáltal szépérzékük is fejlődik. A bemutató ágyások és tanösvények mellett árnyékos pihenők és játszótér is található, a gyerekek a jó levegőn tanulnak és játszanak. Házunkban pedig tornaszoba, étkező, foglalkoztató helységek is találhatók. A kert hidat képez a város és a természet között, a kertészeti foglalkozások pedig megtanítják használni a kertet, mint eszközt a természethez való visszaforduláshoz. Nem csupán kertészeti…
Tovább olvasomBizonyítékok a magyarországi székicsérek vonulási útvonaláról és telelőhelyéről
A székicsér (Glareola pratincola) kipusztulással közvetlenül fenyegetett, fokozottan védett partimadár-fajunk, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság egyik „zászlóshajó” faja, amelynek védelmére kiemelt figyelmet fordítunk. A védelmének szervezése mellett célzott kutatási tevékenységeket is végzünk a Debreceni Egyetem Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszék együttműködésével, amelyek során szerzett információk szintén a faj védelmét szolgálják. A hazai, illetve az összes Kelet-Európában fészkelő székicsér-populáció vonulási útvonala és telelőterülete hosszú ideig ismeretlen volt. Csupán feltételezések és eseti megfigyelések alapján lehetett sejteni, hogy ezek az állományok valahol Közép-Afrikában, a Szaharán túli területeken telelnek. A tavalyi évben, az MBH…
Tovább olvasomEzreket vár idén is a Magyarok Országos Gyűlése
2026. július 3–5. között a Magyarok Országos Gyűlése idén is egyedülálló találkozási pontot teremt a magyar közösségek, családok, hagyományőrzők, előadók, alkotók és mindazok számára, akik fontosnak tartják a nemzeti értékek megőrzését, a közösségi összefogást és a magyarság jövőjéről való közös gondolkodást. A 12. alkalommal megszervezett rendezvénynek az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark ad otthont. A háromnapos rendezvénysorozat egyik legnagyobb erejét a magyarságot érintő aktuális kérdéseket feldolgozó előadások és beszélgetések jelentik, amelyeknek a hazánkat érintő változások bőséges témaforrást és komoly feladatot adnak. A Magyarok Országos Gyűlése évek óta a magyar közösségi élet egyik…
Tovább olvasom
