Egy iskolakert négy évszaka Máriakálnokon

A Móra Ferenc Általános Iskola Máriakálnoki Telephelyén, az iskolaudvar hátsó részén hosszú ideig egy elhanyagolt, szinte elfeledett terület húzódott. A fák ágai megmetszésre vártak, a sűrű növényzet szinte teljesen benőtte a területet. Nehéz volt elképzelni, hogy egyszer majd gyerekek fognak itt ültetni, gondozni, tanulni és játszani. 2025 tavaszán azonban összefogásnak köszönhetően új élet kezdődött ezen a részen. A Máriakálnoki Önkormányzat, a Hullám-Tér Egyesület és adományozók segítségével megtisztult az elvadult terület, a fákat megmetszették, és négy nagyobb, valamint két kisebb magaságyás került az iskolaudvarra. Ezzel megszületett a mi kis iskolakertünk. Egy…

Tovább olvasom

Megújult hazánk első erdei iskolája

A Pilisi Parkerdő befejezte a visegrádi Mogyoró-hegyen működő Madas László Erdészeti Erdei Iskola szálláshelyének átfogó fejlesztését. Az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ támogatásával megvalósult projekt keretei között megújultak a szállásépületek, korszerűbbé vált a közösségi épület, valamint új fedett kültéri foglalkoztató is épült. A fejlesztés hosszú távon biztosítja, hogy Magyarország és egyben Közép-Európa első erdei iskolája továbbra is magas színvonalon fogadhassa a természet iránt érdeklődő gyermekeket, családokat és közösségeket. Az 1988-ban alapított, később alapítója nevét felvevő Madas László Erdészeti Erdei Iskola mérföldkő volt a hazai környezeti nevelés történetében. Az intézmény új szemléletet…

Tovább olvasom

Zöld csodakert kialakítása a Balatonboglári Hétszínvirág Óvodában

A WonderWorks Alapítvány a Balatonboglári Hétszínvirág Óvoda környezeti nevelési céljainak támogatására sikeresen pályázott a Tesco „Start a jövőért” programjára, amelynek keretében 150.000 forint támogatásban részesült. Az óvoda már elnyerte a Madárbarát Óvoda címet és a napokban az Állatbarát Óvoda címet is. A támogatásnak, valamint a helyi közösség és vállalkozások összefogásának köszönhetően megkezdődött egy mezítlábas ösvény és madárbarát tankert kialakítása az óvoda udvarán. A fejlesztéssel a gyermekek olyan új eszközökkel gazdagodnak, amelyek játékos formában segítik a hazai madárfajok megismerését és a természethez való kötődés erősítését. A projekt célja, hogy a gyermekek…

Tovább olvasom

A természet szeretete a legfiatalabb korban kezdődik

A Szombathelyi Egyesített Bölcsődei Intézmény Napraforgó Bölcsődéjében hisszük, hogy a környezettudatos szemlélet megalapozása már a legkorábbi életévekben elkezdődik. A fenntarthatóságra nevelés napjaink egyik legfontosabb pedagógiai feladata. Bár sokan ezt elsősorban az iskolás korosztályhoz kötik, valójában a környezettudatos szemlélet alapjai már a korai életévekben megalapozhatók. A bölcsődéskorú gyermekek a világot elsősorban érzékszerveiken, utánzáson, személyes élményeken és cselekvő tapasztalatszerzésen keresztül ismerik meg. Éppen ezért a természet közelsége, az élővilággal való napi kapcsolat és a gondoskodás élménye kiemelkedő szerepet játszik személyiségük fejlődésében. A Bölcsődei Nevelés-Gondozás Országos Alapprogramja hangsúlyozza, hogy a kisgyermek nevelése során…

Tovább olvasom

Állatbarát óvodakert Nagykanizsán

Óvodakertünk története régre nyúlik vissza. Nagykanizsa Központi Óvoda Pipitér Tagóvodája városunk egy nyugodt, kertvárosi részén található. Kiskanizsán élő családok generációkon át kertgazdálkodással foglalkoztak. Napjainkra ez a hagyomány átalakult: a nagyobb kertészetek és a családi használatra kialakított kertek vették át a korábbi termelőkertek szerepét. Dédszüleink és nagyszüleink idejében azonban virágkorát élte a kertekben megtermelt zöldségek és gyümölcsök piaci értékesítése. A kiskanizsai asszonyok friss terményeikkel rendszeresen ellepték a környező piacokat, innen ered a kiskanizsai emberekre máig használt „sáska” elnevezés. Ahogy a helyi kertek, így óvodánk kertje is már sokféle arcát megmutatta. Folyamatos…

Tovább olvasom

Természetismereti táborok kirándulásokkal: az élő környezet felfedezése

Budapesti táborainkba olyan gyermekeket várunk, akik szeretik az állatokat, a növényeket, a kirándulást és a természettel kapcsolatos megfigyeléseket. Idén nyáron négy turnusban szervezünk táborokat, mindegyik középpontjában a természet áll, amit a kertben és az erdőben ismerünk meg. Mindegyik turnusunk két különböző útvonalú kirándulást tartalmaz: egy erdei természetismereti sétát és egy másik erdei szakasz megismerésével egybekötött gyermekvasutas kirándulást is, mely a táborok egyik legemlékezetesebb programja. A túrák során lassan haladunk és sokszor megállunk szemlélődni, miközben hazánk élővilágáról tanulunk. Táborainkban szemléletformálás is történik, a természet szeretetére neveljük a gyermekeket. A kirándulások kisebb…

Tovább olvasom

Föld-napi virágültetés óvodánkban

Óvodánkban fontos a zöld jeles napok megtartása, ezzel is a természetvédő szemléletmód alakítása. Hangsúlyos környezeti nevelésünkben a nővény- és állatvilág, a föld, víz, levegő és a táj védelme, az elvárt viselkedéskultúra támogatása. Pedagógiai munkánk során kiemelt szerepet kap az egészséges életmód, a környezettudatos magatartás, az ökológiai szemléletmód kialakítása. Minden évben a Föld napjához kapcsolódóan meghirdetjük a „Kis kezekkel a környezetért” projektet, melynek célja az udvarunk virágosítása, környezetünk szépítése. A gyerekek már azt is tudják, hogy a virág ültetés a beporzók védelmét is szolgálja, így örömmel hozzák a palántákat és vesznek…

Tovább olvasom

Ökovi – környezettudatos szemlélet kialakítása óvodáskorban

Az Orosháza Városi Önkormányzat Napköziotthonos Óvodájában működő Ökovi team kiemelt szerepet vállal a környezeti nevelés, a fenntarthatóság és az ökoszemléletű pedagógiai gyakorlat támogatásában. A team célja, hogy módszertani segítséget nyújtson az óvodapedagógusok számára, valamint erősítse a gyermekek környezettudatos szemléletének kialakulását már a legkorábbi életkorban. Ebben a nevelési évben az iskolák mellett, intézményünk is bekapcsolódott a fenntarthatósági témahéthez. Az Ökovi team tagjaként tevékenykedő óvodapedagógusok azt a célt tűzték ki, hogy a témahét során egy-egy fenntarthatósághoz kapcsolódó témát dolgozzanak fel saját telephelyükön a gyermekekkel. Munkájuk során bevonták a többi pedagógust is, elősegítve…

Tovább olvasom

Egy zöldebb úton… már az oviban

Óvodánk Csongrád-Csanád megyében helyezkedik el, Kiszomboron, Makótól 5 km-re. A Karátson Emília óvodában 5 csoport működik, melynek egyik óvodapedagógusaként, mentorpedagógusként és a Tekergők munkaközösség vezetőjeként tevékenykedek. Közvetlen környezetünkben folyik a Maros folyó, gyönyörű ártéri erdeivel, töltéssel, csodaszép tóval és számos természeti szépséggel vagyunk körülvéve. A falusi óvodánk számos előnyt kínál a kisgyermekek számára, különösen a környezettudatos magatartás kialakításában. A természet közelsége lehetőséget ad arra, hogy a gyerekek közvetlen tapasztalatokon keresztül ismerjék meg környezetüket, tanulják meg tisztelni az élővilágot, és felelősséget vállaljanak érte. A mindennapos tevékenységek, például a kertészkedés, szelektív hulladékgyűjtés,…

Tovább olvasom

Megújult a népszerű Vackor Vár Erdei Iskola a Nyíri-erdőben

A KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. által működtetett Vackor Vár Erdei Iskola több mint két évtizede szolgálja az erdőpedagógia ügyét. 2003-ban a városközponttól alig 15 kilométerre, a Kecskemét-Hetényegyházán fekvő Nyíri-erdőben – a Duna–Tisza köze egyik legszebb homokpusztai mogyorós-tölgyes élőhelyén – kormányzati támogatással jött létre az intézmény, amely folyamatosan fejlődve vált a természetközeli oktatás egyik meghatározó helyszínévé. A Vackor Vár programjai az élményalapú pedagógia alapelveire épülnek: az ide érkező óvodás és iskolás csoportok erdészek és erdőpedagógusok vezetésével ismerkednek meg az erdei életközösségekkel, az erdő- és vadgazdálkodás, a természetkezelés feladataival. A…

Tovább olvasom