A Móra Ferenc Általános Iskola Máriakálnoki Telephelyén, az iskolaudvar hátsó részén hosszú ideig egy elhanyagolt, szinte elfeledett terület húzódott. A fák ágai megmetszésre vártak, a sűrű növényzet szinte teljesen benőtte a területet. Nehéz volt elképzelni, hogy egyszer majd gyerekek fognak itt ültetni, gondozni, tanulni és játszani. 2025 tavaszán azonban összefogásnak köszönhetően új élet kezdődött ezen a részen. A Máriakálnoki Önkormányzat, a Hullám-Tér Egyesület és adományozók segítségével megtisztult az elvadult terület, a fákat megmetszették, és négy nagyobb, valamint két kisebb magaságyás került az iskolaudvarra. Ezzel megszületett a mi kis iskolakertünk. Egy…
Tovább olvasomKategória: Tankertek
Zöld csodakert kialakítása a Balatonboglári Hétszínvirág Óvodában
A WonderWorks Alapítvány a Balatonboglári Hétszínvirág Óvoda környezeti nevelési céljainak támogatására sikeresen pályázott a Tesco „Start a jövőért” programjára, amelynek keretében 150.000 forint támogatásban részesült. Az óvoda már elnyerte a Madárbarát Óvoda címet és a napokban az Állatbarát Óvoda címet is. A támogatásnak, valamint a helyi közösség és vállalkozások összefogásának köszönhetően megkezdődött egy mezítlábas ösvény és madárbarát tankert kialakítása az óvoda udvarán. A fejlesztéssel a gyermekek olyan új eszközökkel gazdagodnak, amelyek játékos formában segítik a hazai madárfajok megismerését és a természethez való kötődés erősítését. A projekt célja, hogy a gyermekek…
Tovább olvasomA kertpedagógia szemléletformáló hatásai
Mai modern korunkban az urbanizáció és a gépek térnyerése egyre inkább elfordít minket a körülöttünk lévő külvilágtól. Mindenki otthonába húzódva tévézik, Facebookozik, a gyerekek is valamely elektronikus eszközük billentyűit nyomkodják legszívesebben. A kertészeti foglalkozás megmutatja, hogy a természet is lehet „interaktív”, érdekes, csak rá kell irányítani a figyelmet. A katicabogár lehet „unalmas”, hiszen mindenki találkozott már vele, de ha egy cincért kell kézbe fogni, akkor már nem mindenki hősködik. Ekkor az ember önmagával – a korlátaival, előítéleteivel – is találkozik. Ugyanez történik akkor is, amikor egy növény ültetésekor a kezünk…
Tovább olvasomA természet szeretete a legfiatalabb korban kezdődik
A Szombathelyi Egyesített Bölcsődei Intézmény Napraforgó Bölcsődéjében hisszük, hogy a környezettudatos szemlélet megalapozása már a legkorábbi életévekben elkezdődik. A fenntarthatóságra nevelés napjaink egyik legfontosabb pedagógiai feladata. Bár sokan ezt elsősorban az iskolás korosztályhoz kötik, valójában a környezettudatos szemlélet alapjai már a korai életévekben megalapozhatók. A bölcsődéskorú gyermekek a világot elsősorban érzékszerveiken, utánzáson, személyes élményeken és cselekvő tapasztalatszerzésen keresztül ismerik meg. Éppen ezért a természet közelsége, az élővilággal való napi kapcsolat és a gondoskodás élménye kiemelkedő szerepet játszik személyiségük fejlődésében. A Bölcsődei Nevelés-Gondozás Országos Alapprogramja hangsúlyozza, hogy a kisgyermek nevelése során…
Tovább olvasomÚj vízhasználati kisokossal segít a Kertművelő program
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Kertművelő programja új, „Víztudatos kertészkedés” című kisokossal segíti a hobbi- és balkonkertészeket. A tematikus összefoglaló közérthető gyakorlati tanácsokkal mutatja be, hogyan lehet a kertek vízigényét csökkenteni, a csapadékot hatékonyabban hasznosítani, valamint a növényeket felkészíteni az egyre gyakoribb aszályos időszakokra. Az utóbbi években Magyarországon is egyre gyakrabban fordulnak elő hosszabb csapadékmentes időszakok, miközben a lehulló csapadék mennyisége és eloszlása is egyre szélsőségesebbé vált. Mindez új kihívások elé állítja a kerttulajdonosokat, akiknek a növények vízellátása mellett a talaj állapotának megőrzésére és a rendelkezésre álló vízkészletek tudatos felhasználására…
Tovább olvasomÁllatbarát óvodakert Nagykanizsán
Óvodakertünk története régre nyúlik vissza. Nagykanizsa Központi Óvoda Pipitér Tagóvodája városunk egy nyugodt, kertvárosi részén található. Kiskanizsán élő családok generációkon át kertgazdálkodással foglalkoztak. Napjainkra ez a hagyomány átalakult: a nagyobb kertészetek és a családi használatra kialakított kertek vették át a korábbi termelőkertek szerepét. Dédszüleink és nagyszüleink idejében azonban virágkorát élte a kertekben megtermelt zöldségek és gyümölcsök piaci értékesítése. A kiskanizsai asszonyok friss terményeikkel rendszeresen ellepték a környező piacokat, innen ered a kiskanizsai emberekre máig használt „sáska” elnevezés. Ahogy a helyi kertek, így óvodánk kertje is már sokféle arcát megmutatta. Folyamatos…
Tovább olvasomHárom év az óvodakertben – élmények, fejlődés és közös jövő
Az óvodakert az elmúlt években is jelen volt a pedagógiai munkánkban. Helyi nevelési Programunk, saját Hálótervünk megírásakor is fontos szerepet kapott a téma. Ovikertünk kialakítása kb. öt éve történt, amit azóta is tudatosan fejlesztünk, bővítünk. Lengyelné Bencsik Judit óvodapedagógus önkéntes továbbképzése, valamint Ütőné Nyul Katalin intézményvezető által felkutatott pályázati lehetőségek maximális motivációt adtak a további ötletekhez, megvalósítási lehetőségekhez. A kert tervezésében kiemelt figyelmet kapott az újrahasznosítás is, így az ágyások régi homokozókeretből lettek bekerítve, a rovarhotel használt raklap alapra készült. A mulcsozás fontosságának kiemelése, komposztálás, a madarak téli gondozása, nyári…
Tovább olvasomKertpedagógia a gyakorlatban
Mindig is érdekelt, hogyan kertészkedhetsz gyermekeddel, tanítványaiddal, hogy az élvezetes és hasznos tevékenység legyen? A Botanicon Kert Klub abból a célból jött létre, hogy lehetőséget adjon a gyermekeknek tankertben kertészkedni. Ezeknek a foglalkozásoknak a tapasztalatából, valamint KERTpedagógia című könyvünk alapján most felnőtteknek kínálunk képzést. A Kertpedagógia képzés azokhoz szól, akik kényelmesen, otthon, a saját tempójukban haladva, komolyabb elköteleződés nélkül szeretnék megtanulni a kertpedagógia módszertanát. Nem csupán élvezetes foglalkozást lehet tartani a tanultak alapján, hanem szakkör szervezésével pénzkereseti lehetőség is felmerül. Táboroztatóknak pedig új tematikát jelenthet a „zöld témakör”, hiszen a…
Tovább olvasomFöld-napi virágültetés óvodánkban
Óvodánkban fontos a zöld jeles napok megtartása, ezzel is a természetvédő szemléletmód alakítása. Hangsúlyos környezeti nevelésünkben a nővény- és állatvilág, a föld, víz, levegő és a táj védelme, az elvárt viselkedéskultúra támogatása. Pedagógiai munkánk során kiemelt szerepet kap az egészséges életmód, a környezettudatos magatartás, az ökológiai szemléletmód kialakítása. Minden évben a Föld napjához kapcsolódóan meghirdetjük a „Kis kezekkel a környezetért” projektet, melynek célja az udvarunk virágosítása, környezetünk szépítése. A gyerekek már azt is tudják, hogy a virág ültetés a beporzók védelmét is szolgálja, így örömmel hozzák a palántákat és vesznek…
Tovább olvasomFELHÍVÁS: iskolakertek, tankertek bemutatkozását várjuk
Magazinunk várja az óvodakertek, iskolakertek, és egyéb helyszíneken kialakított tankertek bemutatkozását! Szeretnénk mindenkinek lehetőséget biztosítani a bemutatkozásra, hogy akár a kezdeti nehézségeket is feltárva megmutathassa, milyen tankertet létesített, milyen formában zajlik a környezeti nevelés a növények megismertetésén, kertészeti foglalkozásokon keresztül. A bemutatkozás elküldésének nincs határideje, egész évben nagy örömmel fogadjuk és tesszük közzé a beszámolókat!A már létrejött tankertek pozitív példát mutatnak másoknak, inspirálják azokat, akik még nem szánták rá magukat a tankert létrehozására. Kérjük fényképes, rajzos bemutatkozásukat, hogy a közönség elé lépve büszkélkedhessenek el teljesítményükkel. Néhány javasolt szempont a beszámoló…
Tovább olvasom
