A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 30 millió forintos keretösszeggel hirdet pályázatot a vadon élő állatok mentésével, ellátásával és rehabilitációjával foglalkozó civil szervezetek támogatására, melyből 20 szervezet egyenként 1,5 millió forintban részesülhet. A vissza nem térítendő támogatás célja a sérült, beteg, legyengült, elárvult vagy más okból mentésre szoruló vadon élő állatok szakszerű ellátásának, rehabilitációjának és indokolt esetben a természetbe való visszaengedésének segítése. A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány Kuratóriuma 2026. augusztus 14-i ülésén döntött az új, vadállatmentésre irányuló pályázati program elindításáról. A kezdeményezés közvetlen célja, hogy anyagi segítséget nyújtson azoknak a Magyarországon…
Tovább olvasomCímke: szervezet
Indul az állatvédelem támogatását ösztönző adó 1%-os kampány
A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány idén negyedik alkalommal indítja el országos kampányát, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásával bárki hozzájárulhat az állatvédelem ügyéhez. A cél, hogy minél többen rendelkezzenek adójuk 1%-áról, és ezzel támogassák az állatmentésben részt vevő civil szervezetek munkáját. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy az állatvédelem egyre hangsúlyosabb társadalmi üggyé válik. Egyre szélesebb körben erősödik az a szemlélet, hogy az állatokkal való felelős bánásmód közös felelősség, amely túlmutat az egyénen: hatással van a közösségek működésére, a biztonságra és a…
Tovább olvasom
