
Az utóbbi években egyre népszerűbbé válik a Mindenszentek környéki töklámpás-készítés. A legtöbbeknek ilyenkor az Amerikából hozzánk is begyűrűzött ünnep, az úgynevezett Halloween juthat eszébe. Ugyanakkor kevesen tudják, hogy a világító tököknek Magyarországon is megvan a maga hagyománya. Egyes legendák szerint, akár az Árpád-korig visszavezethető a kultúrája, de a 19-20. századhoz kötődően biztosan találunk hiteles forrásokat (pl. Néprajzi lexikon) a Tökvicsorinak nevezett hagyományra. A régi paraszti kultúrában a Halottak napjához, és az őszi betakarításhoz, a gazdasági év lezárásához kötődően volt jellemző a tökfaragás. Az így elkészült tököket nevezték egyes helyeken Tökvicsorinak, mely leginkább az Alföldön és a Dunántúlon volt jellemző.
Régi hagyomány új köntösben
Ezt a régi-új hagyományt elevenítettük meg a Napraforgó Tagbölcsődében is, ahol a délután a környezeti nevelés és a családi közösségépítés jegyében telt el. De hogy kapcsolódik ez össze a fenntarthatósággal? A tök az ősz egy igen jellegzetes terménye. Korábban a paraszti kultúrában szinte teljesen ismeretlen volt a háztartási szemét fogalma. Abban az időben nem engedhették meg maguknak azt a luxust, hogy ne használjanak fel mindent, ne használjanak újra, új funkcióban bármit, vagy hogy bármilyen értékes alapanyagot veszni hagyjanak. A tök tökéletesen alkalmas arra, hogy bemutassuk általa a fenntartható életvitel lehetőségét, hiszen a termény minden része jól felhasználható, hulladék nélkül.

Tök a környezeti nevelésben
A kisgyermekkori környezeti nevelés egyik célja, hogy a gyermekek ne csak megfigyeljék a környezetüket, hanem meg is tapasztalják azt. Különösen érvényes ez a bölcsődés korosztályra. Tematikus napunk tökéletes alkalmat biztosított arra, hogy a gyerekek minden érzékszervükön keresztül tapasztalatot gyűjtsenek. Mind látványában, mind ízében, mind illatában, mind taktilis ingereken keresztül fedezhették fel a tök sokoldalúságát, miközben a szülők aktív részvételének köszönhetően a régi világra jellemző közösségépítés is megvalósulhatott, akárcsak a múlt évszázadokban a fonóban, a kukoricafosztás vagy éppen a tökpucolás alkalmaival.

Közösség és élmény
A délután folyamán lehetősége volt a gyerekeknek a szülőkkel történő tökfaragás után, alatt vagy mellett saját tököt készíteni gyurmából, vagy papír tököt díszíteni. A jól megérdemelt munka után pedig mindenkinek lehetősége adódott tökös finomságokat megkóstolni, melyet a bölcsőde kisgyermeknevelői és dajkái készítettek el közösen. A végeredmény pedig magáért beszél, melyet a mellékelt fotókon láthatunk is. Jó hangulat, jó társaság, rengeteg mosolygós arc. Külön említést érdemel, hogy a fenntarthatóság és zero waste szellemében, környezeti és állatbarát fókusszal rendelkező intézményként a nálunk készült világító tökök története a rendezvény után sem ér véget, és nem a kukába kerülnek természetesen, hanem takarmányként helyi állatok csemegéi lesznek, a magokat kreatív foglalkozásokon díszítőelemként fogjuk felhasználni. Így a gyerekek és a szülők a valóságban is megtapasztalhatják a hulladékmentes körforgást.

Pedagógiai értékközvetítés: több, mint egy őszi élmény
Összességében elmondható, hogy egy ilyen tematikus nap rendkívül jó lehetőséget ad az élményszerű szemléletformáláshoz úgy, hogy közben a szülőket is képesek vagyunk szinte észrevétlenül edukálni. A „töknap” megmutatta, hogyan válik egy élményfoglalkozás egyben szemléletformáló foglalkozássá. Hogyan válhat a példamutatás követendő példává, hogyan tudjuk feleleveníteni az alapanyagok és a termények lehető legteljesebb hasznosítását, mely a paraszti kultúra egyik jellegzetessége volt. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a fenntarthatóság vagy a zero waste irány a modern kor vívmányai, ám ezek már a paraszti kultúra praktikumai közt is fellelhetőek voltak. Amikor a fenntarthatóságról beszélünk, nem a néphagyomány az első, ami eszünkbe jut róla, pedig számos követendő példa van előttünk, amit érdemes feleleveníteni. A gyermekek nem feltétlenül értik még a fenntarthatóság fogalmát, de megtapasztalták, hogy a terményeknek többféle felhasználási lehetősége lehet, amit az egyik tevékenységben már nem használunk, az egy másikban még értékes lehet, hogy a természet adta javakkal érdemes takarékosan bánni. Mindezt az életkoruknak legmegfelelőbb módon, mintaadással, melynek egyik legfőbb hozadéka volt ezen a délutánon, hogy a saját szüleiktől kapták a mintát. Így kapcsolódik össze igazán a néphagyomány és a természetpedagógia, mert a hagyomány egy lehetséges eszköz, a környezeti nevelés megvalósításához, hiszen egy régi közösségi gyakorlat olyan elemét emeltük át, amely a mai környezeti nevelés számára is értéket hordoz.

Úgy gondolom, érdemes hasonló programokat szervezni ott, ahol a környezeti nevelés fontos, mert az ezek során szerzett élmények hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a gyermekekben már egészen kicsi korban megalapozzák a természet és az élővilág iránti tisztelet. Egy ilyen nap sikere azonban elképzelhetetlen a kisgyermeknevelők és dajkák elhivatott, összehangolt munkája nélkül, akik nemcsak a háttérmunkát és a finomságokat biztosították, hanem saját példamutatásukkal megteremtették azt a biztonságos, inspiráló légkört, amelyben a szülők és a gyermekek egy tartalmas, természetpedagógiai élményben osztozhattak.
Lorenczné Szaniszló Cintia
