Az Év Emlőse a magyar szöcskeegér

A Vadonleső Program ebben az évben a fokozottan védett magyar szöcskeegeret (Sicista trizona trizona) választotta meg az Év Emlősének. Ezen állat jelenlegi tudásunk szerint a világon egyedül a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén él, a Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzetben. (A másik alfajának egyetlen állománya Kolozsvár mellett maradt fenn.) A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság az Év Emlőse programot erre való tekintettel egész évben kiemelten támogatja.

Az Év Emlőse programban az állatfaj megismertetése mellett arra is törekednek, hogy megmutassák, mi veszélyezteti az állományt, milyen természetvédelmi kihívásokkal néz szembe a szakma és melyek az aktuális teendők.

A magyar szöcskeegér létezéséről az ezredforduló előtt még mit sem tudtunk. Annyi bizonyos volt, hogy élt Magyarországon egy különleges kisemlős, amely bár nevében egér, de csak nagyon távoli rokonságot ápol a közönséges egerekkel. Viselkedésében és életmódjában is egészen egyedi, például az egerektől eltérően valódi téli álmot alszik, évente csak egyszer szaporodik és táplálékának jelentős részét képezik a rovarok. Ráadásul nagyon szelíd, kézben tartva nem harap, nem próbál elmenekülni. Fokozottan védett állatfajaink, értékes élőhelyeink védelme a közös felelősségünk. Reméljük, a szöcskeegér évében minél több emberhez eljut majd a hír, hogy hazánk egy ilyen ritka természeti kincsnek is otthont ad.

Forrás: www.bnpi.hu Fotó: Cserkész Tamás