Nyárvégi madárgyűrűzés a fővárosi Naplás-tónál

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Budapesti Helyi Csoportja 13. alkalommal szervez nyári madárgyűrűző akciót Budapesten, a cinkotai Naplás-tónál, ahova augusztus 12-26. között szeretettel várja az érdeklődőket hétköznap és hétvégén is.

A madarak befogása és gyűrűzése naponta kora reggel 6 órától kb. délelőtt 10 óráig, illetve délután 19 órától naplementéig (26-án már csak reggel) tart az időjárástól függően. Esős időben, illetve nagyon erős szél esetén a gyűrűzés a fenti időszakban is szünetel. A napi munka és a látogatás menete az óránkénti hálóellenőrzések köré szerveződik. Az érdeklődők a madártani szakemberek vezetésével egy erre a célra felállított bemutató hálót is megtekinthetnek és részesei lehetnek a gyűrűzésnek. Ennek végén lehetőség van fotók készítésére és az állatok megsimogatására is.

A tavalyi évben 51 madárfaj 3441 egyede került kézre az ideiglenes gyűrűzőtáborban. A látogatásra a reggel 7-9 óra közötti időszak a legalkalmasabb, ekkor lehet legnagyobb bizonyossággal madárra számítani. 10-18 h között a madármozgás megáll, illetve a hálókat is összehúzzuk.

A programhelyszín a Naplás-tó déli gátján, a sorompó mögött kezdődő aszfaltozott úton, gyalog közelíthető meg mintegy 250 méteres sétával.