A Magyar Környezeti Nevelési Egyesület az Év beporzói szavazást – csatlakozva sok hasonló figyelemfelkeltő törekvéshez – először 2023-ban hirdette meg. Nem egyetlen fajt szeretnénk évente a társadalom figyelmébe ajánlani, hanem egy állatcsoportot. A közönség által három javaslatból, online szavazás útján kiválasztott csoportot és annak részletesebb bemutatását minden évben a Beporzók napja (március 10.) előtt, idén már február 20-án hozzuk nyilvánosságra. A kiemelt állatokkal kapcsolatos biológiai és természetvédelmi ismeretek mellett kulturális vonatkozásokat, pedagógiai ötleteket is megosztunk, hogy segítsük a pedagógusokat, közművelőket, és akár szülőket is a beporzók ünneplésében, megszerettetésében, az ismeretterjesztésben. …
Tovább olvasomKategória: Állatvédelem
Madárkarácsony
Madárbarát óvodaként a Dunaújvárosi Óvoda Napsugár Tagóvodájában évek óta fontos téli esemény a Madárkarácsony. A meghitt ünnepi hangulat és a játékos ismeretterjesztő feladatok mellett, ez a program fontos környezeti nevelési célokat is szolgál. A madárbarát óvoda szemlélet részeként ez a hagyomány játékos formában vezeti be a gyerekeket a természetvédelem alapjaiba. A madárkarácsony legfontosabb célja, hogy már óvodás korban megalapozza a gyermekek természet iránti tiszteletét és felelősségtudatát. A program során a gyerekek megtapasztalják, hogy a természet élőlényei – köztük a téli időszakban nehéz helyzetbe kerülő madarak – törődést és odafigyelést igényelnek.…
Tovább olvasomA karácsony és a szilveszter veszélyei a házikedvencekre
Karácsony és szilveszter táján megszaporodnak azok a helyzetek, amelyek a lakásban tartott háziállatokat különféle veszéllyel fenyegetik. Sokszor nem is gondolnánk, mi mindenre kell odafigyelni ilyenkor, ha szeretnénk megkímélni kedvencünket egy kis gyomorrontástól, vagy akár nagyobb problémáktól.Karácsonyfadíszek és lakásdekoráció: ezek a csillogó tárgyak vonzzák az állatok figyelmét. Rághatják, vagy akár le is nyelhetik azokat, ami sérüléshez vagy emésztési problémához vezethet. Az ünnepi díszítés általában sok kábelt és villanyfényt is jelent. Ezekre az állatok ráharaphatnak, vagy rájuk léphetnek, ami áramütést okozhat. De bele is csavarodhatnak játék közben, ami akár fulladást is okozhat.…
Tovább olvasomAdománygyűjtés – örökbefogadható Csepke, a vadló
15. alkalommal indult útjára a „Jónak lenni jó!” adománygyűjtő kampány!Idén a háború sújtotta Kárpátalján élő beteg, árva és otthonukat vesztett gyermekek támogatására gyűjtenek. A nemes ügy mellé csatlakozott a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság is, egy igazán különleges felajánlással: Örökbe fogadható a „Vadlovak – Hortobágyi mese” című film ikonikus főszereplője, Csepke!– született: 2018. május 5.,– 7 éves és két csikója van,– a világ egyetlen igazi vadlófajának, a Przewalski-lónak a képviselője. Induló licit: 200 000 Ft A szerencsés örökbefogadó évente három alkalommal szakvezetés kíséretében személyesen is meglátogathatja Csepkét a Hortobágyon, ami egy…
Tovább olvasomElkezdődött a Nagy téli madárles
Nagy téli madárles címmel ismét lakossági madárszámlálási akcióba kapcsolódhatnak be az érdeklődők. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Nagy téli madárles címmel ismét, immáron 3. alkalommal az etetők madarainak számlálására hívja az érdeklődőket 2025. december 6-ától 2026. február 28-ig. A 2025/2026-os szezontól közel egy hónappal kibővült számlálás célja a lakosság bevonása a környezetünkben élő madarak megfigyelésébe, a védelmüket is segítő „közösségi tudomány” (citizen science) jellegű adatgyűjtésbe. Az okostelefonos alkalmazással és internetes segédanyagokkal támogatott számolásban bárki részt vehet előzetes természetismereti képzés nélkül. Az adatok feltöltéséhez nem kell más, mint egy…
Tovább olvasomA hazai turulpárok száma meghaladja a kétszázat!
A tavalyi rekord után 2025-ben is tovább erősödött a hazai kerecsensólyom-állomány. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a nemzetipark-igazgatóságok szakembereivel közösen február elejétől ellenőrizték a hazánkban fokozottan védett kerecsensólymok fészekfoglalását, illetve később a fiókák számát. A megfigyelések arra engednek következtetni, hogy jelenleg hazánkban 212-235 párra tehető a kerecsensólymok költőállománya. Országosan 212 fészket foglaló párt sikerült felderíteni, 12 párral többet mint 2024-ben. Ezek közül 184 nevelt fiókát, héttel több, mint tavaly, ezzel arányosan a fiatal kerecsensólymok száma is emelkedett, a tavalyi évhez képest 40-nel, 2025-ben elérve az 570-et. A megfigyelt…
Tovább olvasomFelhívás – költési időszak előtt végzendő munkák
A tapasztalatok alapján a leggyakoribb tevékenységek, melyek az ország lakosságát, az önkormányzatokat, az állami szerveket és a gazdasági élet szereplőit leginkább érintik, és a nem megfelelő ütemezés miatt évről évre visszatérő természetvédelmi és állatvédelmi problémát okoznak, a következők: az épületfelújítások, a fák visszavágása és az elektromos hálózati oszlopok és vezetékek javítása. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) felhívja a lakosság, az önkormányzati és állami szervek figyelmét, hogy a költési időszak végétől az új kezdete előtti öt hónapban lehet és kellene elvégezni a következő, természetvédelmi szempontból érzékeny munkákat, melyek áprilistól…
Tovább olvasomNe etessük a vízimadarakat!
A tapasztalatok alapján az alapvetően jószándékú emberek nincsenek tudatában annak, hogy a vízimadarak etetése nemcsak felesleges, de tömegesen sodorhatja veszélybe az állatokat, ami ellen világszerte küzdenek a hatóságok és a természetvédelmi szervezetek. Ezért a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) arra kéri a víz mellett sétálókat, kirándulókat, hogy sehol és semmivel ne etessék a vízimadarakat!A vízimadarak életmódja, különösen a hideg évszakra vonatkozó túlélési szabályai alapvetően térnek el a klasszikus téli etetőket látogató énekesmadarakétól, ezért etetésük egyaránt rossz a madaraknak, a környezetnek és az embereknek:– kikapcsolja a téli túléléshez nélkülözhetetlen vonulási…
Tovább olvasomVigyázzunk a sünökre – óvatosan bolygassuk a lombhalmokat!
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az őszi lombhullás kapcsán a téli álomra húzódó sünök védelmére hívja fel a figyelmet. A kertek, parkok rendezése során összegereblyézett, ideiglenes levél- és rőzsehalmok ugyanis ideális búvóhelyet jelentenek a telelésre készülő sünök számára (téli álmuk akkor kezdődik, amikor a hőmérséklet tartósan 8 Celsius-fok alá csökken). Fontos, hogy ezeknek a növényi halmoknak az elszállítása az esetleg alájuk költöző sünökre gondolva történjen meg. De még jobb lenne, ha a hullott lomb elhelyezése, komposztálása mind nagyobb részt helyben, a kertekben, parkokban történne, így biztosítva búvó- és…
Tovább olvasomVadlovak költöztek az Őrségbe
Néhány nappal ezelőtt négy Przewalski-ló költözött a Pentezug Rezervátumból (Hortobágyi Nemzeti Park) az Őrségi Nemzeti Parkba. Az állatok áttelepítésének célja, hogy a Kondorfa Hegy-völgy Vadon kutatási területen – ahol jelenleg európai bölények és néhány vadló él – a korábbinál nagyobb létszámú állat legeljen. Így az ott legelő állatok a természeteshez hasonló módon alakíthatják az élőhelyüket. A két nemzeti park igazgatóság és a fajjal kapcsolatos tenyésztői munka nemzetközi koordinálását végző Prágai Állatkert két évvel ezelőtt állapodott meg arról, hogy összesen nyolc vadló települhet át a Pentezug Rezervátumból az Őrségbe. Az állatok első csoportja…
Tovább olvasom
