Színes és változatos, nemzetközi résztvevőket sem nélkülöző módon és egész napos programkínálattal valósult meg a VIII. Magyar Gyapjúfesztivál, amelyet idén először szervezett meg a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, folytatva Bresztyenszky Zsuzsanna (Wollinda) dunántúli kezdeményezését. Ezúttal is megbizonyosodhattunk arról, hogy a gyapjúhoz kapcsolódó hagyományok, mesterségek és kortárs alkotói szemlélet minden generáció számára értéket és élményt jelent. A fesztiválra az ország 77 településéről, emellett Romániából, Szerbiából és Szlovákiából is érkeztek résztvevők. A rendezvény nemzetközi jellegét erősítette a kazah kézművesek jelenléte, akik saját kultúrájuk gyapjúfeldolgozó hagyományaiba engedtek betekintést. Különleges szakmai és kulturális értéket…
Tovább olvasomCímke: örökség
A természettudományok és a honismeret
A természettudományok és a honismeret címmel Miskolcon rendezték meg a VIII. Országos Hon- és Népismereti Konferenciát. A tanácskozást alapvetően a pedagógusképzésben résztvevők számára, valamint a pályakezdő óvodapedagógusoknak, tanítóknak és tanároknak rendezték, de más szakterületekről is szép számban érkeztek résztvevők.A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Önkormányzata Dísztermében tartott ünnepélyes megnyitón a szervező Honismereti Szövetség elnöke, Debreczeni-Droppán Béla elmondta: az eredetileg egyetemistáknak szánt konferencia mostanra egy olyan, a pedagógusok irányába is nyitott módszertani tanácskozássá nőtte ki magát, mely rávilágít arra, hogy a honismeret nem csupán helytörténetből és épített örökségeinkből áll, hanem magába foglalja a táj…
Tovább olvasom
