Új lendület a hazai horgászturizmusban

Két új, országos program indul a hazai horgászturizmus erősítése érdekében. A programok közös célja, hogy a hazai vízpartok élhetőbbé, fenntarthatóbbá és turisztikai szempontból is vonzóbbá váljanak. A megvalósuló fejlesztések hosszú távon hozzájárulnak a horgászturizmus erősítéséhez, valamint ahhoz, hogy a vízpartok valódi közösségi találkozási pontokká váljanak Magyarországon. A Nemzeti Horgászturisztikai Stratégia megvalósításának részeként a hazai vízpartok komplex, mindenki számára elérhető fejlesztése valósul meg. Ennek köszönhetően 2026-ban 1,8 milliárd forint támogatással legalább 40–50 helyszínen újulhatnak meg a horgászturizmushoz kapcsolódó kikötők, egyesületi épületek, pihenőhelyek és vízparti területek. A horgászturisztikai bázispontok létrehozását célzó program…

Tovább olvasom

A mozgás és a természetközeli szemlélet nemzeti ügy

A szabadidősportban rekordév zárult. Országszerte minden korábbinál többen vettek részt élménysport-eseményeken, országos kihívásokban és közösségi programokban. A Mozgás Éjszakája, az Ötpróba, a vízi és kerékpáros sorozatok, valamint a nagy futóesemények százezreket mozgattak meg. A Vándortábor Program újabb fontos mérföldkőhöz érkezett, miközben a gyerekeket és családokat megszólító kezdeményezések, köztük a Millió lépés az iskoládért, országos közösségi élménnyé váltak. A kerékpáros fejlesztések is folytatódtak: az országos hálózat karbantartása és táblázása mellett elindult, és már 15 szakaszon elkészült a Horizont kerékpáros kalandtúra-útvonal, amely az ország térségeit összekötve válik fokozatosan bejárhatóvá. Balatonfüred nemzetközi szakmai…

Tovább olvasom

Az aktív turizmus lehet a kulcs a négyévszakos Balatonhoz

Szakmai partnerségi találkozót tartott Balatonfüreden az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ (AMFK) és a VisitBalaton365. Az esemény célja a Balatont és térségét érintő aktív turisztikai fejlesztési program megalapozása volt, amely a négyévszakos turizmus megteremtését és a szezonális kínálat bővítését helyezi fókuszba. Dr. Princzinger Péter, a VisitBalaton365 NKft. ügyvezetője köszöntőjében hangsúlyozta: „A szakma egyetért abban, hogy a balatoni turizmus sikerének záloga a négyévszakos modellre való átállás. A kínálati és keresleti oldal erősítése elengedhetetlen, ebben a munkában pedig központi szerepet játszik az aktív turizmus lehetőségeinek szélesítése” – emelte ki az ügyvezető. A Balaton és…

Tovább olvasom

A Pilisi Parkerdő tavalyi eredményei és idei céljai

A Pilisi Parkerdő Zrt. 2026-ban is a természetközeli, folyamatos erdőborításon alapuló erdőgazdálkodást tekinti működése alapjának. Az elmúlt év eredményei megerősítették, hogy az erdők kezelésében ma már nem léteznek egyszerű válaszok: a klímaváltozás hatásai, a társadalmi elvárások és a gazdasági realitások együttesen formálják az erdőgazdálkodás jövőjét. A Parkerdő célja továbbra is az, hogy az erdők ellenállóbbá, sokszínűbbé és élhetőbbé váljanak, miközben betöltik ökoturisztikai, természetvédelmi és – ahol indokolt – gazdasági szerepüket is. „Erdőt kezelni ma annyit jelent: kapcsolatokat építeni – a természettel, a társadalommal és a technológiával. Egy évszázaddal ezelőtt még…

Tovább olvasom