A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Tiszakürti Arborétuma amatőr alkotópályázatot hirdet „A varázslat pillanata” címmel az alábbi témakörben: Évszakokon átívelő szépség. A Tiszakürti Arborétum idős tölgyfái, távoli vidékekről származó fás- és lágyszárú növényekkel békésen egymás mellett élve olyan életközösséget alkotnak, amely az év minden szakában a szépség és a csodák sorát vonultatja fel a köztük sétáló vendégek számára. Ennek a szépségnek a felfedezésére és megragadására hívjuk az alkotókedvű látogatóinkat, akiknek kedve támad ahhoz, hogy itt szerzett élményeiket, benyomásaikat valamilyen művészi formába öntsék. A technika szabadon választott. Lehet fénykép, de bármilyen egyéb…
Tovább olvasomCímke: alkotás
Komplex művészeti és természetismereti program gyerekeknek
A programomat az a felismerés indította el, hogy az óvodás, kisiskolás korosztály még nagyon nyitott és fogékony, ezért szerintem érdemes a környezeti és esztétikai nevelést, szemléletformálást már ebben az életkorban elkezdeni. A foglalkozásokat úgy építem fel, hogy a gyerekek játékosan ismerhessék meg a természetet, művészeti eszközökkel közelebb kerülhessenek hozzá, megtapasztalhassák értékeit, szépségét és azt, hogyan támogatja mindez az embert. A program komplexitása miatt mély lenyomatot képez a gyerekekben, és ebből nagy eséllyel alakulhat ki az igény a természettel kapcsolódásra, annak megóvására. A mai gyerekek eltávolodtak a természettől, kevés lehetőségük van…
Tovább olvasom
