Hogyan teremthetünk egyensúlyt személyes és globális jóllétünk között?

Ökopszichológiai képzések a környezettudatosságért és jóllétért különböző célcsoportok számára

Az ökopszichológia egyik kulcstémája a természet rajtunk kívül (és belül) eső részével való újrakapcsolódás, amely hozzájárul a környezettudatos létezéshez, miközben a személyes jóllétünket is támogatja. Az Ökopszichológiai Intézet képzései már évek óta támogatják a szakmai fejlődést és a természet iránti érzékenység elmélyítését. Mindezek arra irányulnak, hogy elősegítsék a természet iránti érzékenység elmélyítését, miközben hozzájárulnak a szakmai kompetenciák bővítéséhez, támogatva egy kiegyensúlyozottabb és egyben életet támogató létmód kialakítását.

Részvételiséta-vezető és természetkapcsolat-facilitátor képzés

Természettudományos végzettségű szakembereknek szóló képzésünk abból a felismerésből született 2020-ban, hogy a gyerekek természetpedagógiáján túl – az élethosszig tartó tanulás és szemléletformálás jegyében – szükség van a felnőtt célcsoportok elérésére is. A képzés a részvételi séták módszertanára épül, ötvözve a természettudományok és az ökopszichológia eszköztárát. Olyan szakembereket képez, akik képesek egyének, csoportok és közösségek természetkapcsolatának elmélyítésére. A természetkapcsolatról az elmúlt évek kutatásai alapján tudjuk, hogy elengedhetetlen szerepet játszik a szemléletformálásban és az ökológiai válság kezelésében.

Green-coaching Practitioner képzés

Ez a képzés lehetőséget biztosít a coachok számára, hogy az ökopszichológiai szemléletet beépítsék egyéni és csoportos coaching folyamataikba. A képzés résztvevői megismerik, hogyan segíthetik ügyfeleiket abban, hogy életüket és döntéseiket fenntarthatóbb és ökocentrikus szemlélettel alakítsák. A kurzus emellett olyan technikákat is bemutat, amelyek a természeti elemekkel való kapcsolódást segítik elő, támogatva a coaching tágabb szemléletű megközelítését.

Ökopszichológiai tanácsadás képzés pszichológusoknak

A pszichológusok számára kínált módszerspecifikus képzésünk során arra kínálunk lehetőséget, hogy a pszichológusi munkát egy tágabb, a természet által határolt keretrendszerbe helyezzük. A képzés célja, hogy a pszichológusok olyan módszereket sajátítsanak el, amelyek egyszerre támogatják a mentális egészséget és a természethez való mélyebb kapcsolódást, gazdagítva szakmai eszköztárukat. A program olyan témákkal is foglalkozik, mint az ökológiai gyász és a klímaszorongás.

Ökoterápia képzés

A képzés célcsoportját azok a szakemberek alkotják, akik valamilyen egyetemi szintű terápiás végzettséggel rendelkeznek, és szeretnék kiegészíteni az ökoterápia eszközeivel szakmai munkájukat.

+ 1 képzés a tágabb közönség számára

Az Ecotuning – Alkalmazott ökopszichológiai képzés célja, hogy támogassa a résztvevőket a természethez való mélyebb kapcsolódás kialakításában és egy életet támogató szemléletmód elérésében. Ez a program azok számára ideális, akik szeretnének aktívan hozzájárulni a több-mint-emberi természettel való kölcsönösség építéséhez. A képzés magyar nyelven zajlik, ugyanakkor a világ legnagyobb ökopszichológiai szervezetének képzési rendszeréhez kapcsolódik, így lehetőséget nyújt a résztvevőknek egy nemzetközi szakmai közösséghez való csatlakozásra.

Az Ökopszichológiai Intézet képzései a természet iránti érzékenység növelését, az emberi kapcsolatok mélyítését, valamint a szakmai kompetenciák és az ökológiai tudatosság fejlesztését egyaránt célkitűzésüknek tekintik. Mindegyik fejlesztő folyamatunkban tapasztalati tanulással és közösségi alapú tanulási módszerekkel dolgozunk, s a visszajelzések alapján ez teszi munkánkat kiemelten hatékonnyá. Képzéseink nemcsak az egyéni fejlődést szolgálják, hanem meggyőződésünk szerint hozzájárulnak egy életet támogató, harmonikusabb jövő kialakításához.

Egy részvételiséta-vezető így válaszolt arra kérdésre, hogy kinek ajánlja őket: „Mindenkinek, akiben megfogalmazódott a gondolat, hogy valami nagyon nincs rendben körülöttünk és bennünk. Azoknak, akikben motoszkál, hogy tenni kellene valamit, de kifogytak a hatásos eszközökből. Azoknak, akik szelíd eszközökkel szeretnének segíteni embertársaiknak újrakapcsolódni a valódi világhoz, más élőlényekhez, a természethez… Azoknak, akik úgy érzik, egyedül vannak.”

Molnos Zselyke

biológus, pszichológus

Ökopszichológiai Intézet https://ecopsychology.hu/

https://www.facebook.com/ecopsychology.hu

Fotók: Wierzicky Anett / Ökopszichológiai Intézet