A vadászkutyák

Az ember legjobb barátja, társunk a kutya – cikksorozat 7. rész: A vadászkutyák A kifejezetten a munkakutyákról szóló részeket a vadászkutyák bemutatásával kezdem, mert ez az alkalmazási terület alakult ki elsőként a kutyák domesztikációját követően, és a mai napig használatban van. Azonban korunk vadászkutyái már nem csak ősi ösztöneikre hagyatkozva teszik a dolgukat, hanem tudatos tenyésztéssel kialakításra kerültek a különféle vadászati módokhoz legalkalmasabb segítőtársak, akiket a modern képzési technikák tesznek a szakterület mestereivé. Bemutatásuk a különböző vadászati módokon keresztül a legkézenfekvőbb, így rögtön két nagy csoportot tudunk megkülönböztetni: az apró…

Tovább olvasom

Vadlovak költöztek az Őrségbe

Néhány nappal ezelőtt négy Przewalski-ló költözött a Pentezug Rezervátumból (Hortobágyi Nemzeti Park) az Őrségi Nemzeti Parkba. Az állatok áttelepítésének célja, hogy a Kondorfa Hegy-völgy Vadon kutatási területen – ahol jelenleg európai bölények és néhány vadló él – a korábbinál nagyobb létszámú állat legeljen. Így az ott legelő állatok a természeteshez hasonló módon alakíthatják az élőhelyüket. A két nemzeti park igazgatóság és a fajjal kapcsolatos tenyésztői munka nemzetközi koordinálását végző Prágai Állatkert két évvel ezelőtt állapodott meg arról, hogy összesen nyolc vadló települhet át a Pentezug Rezervátumból az Őrségbe. Az állatok első csoportja…

Tovább olvasom

A Föld kincsei – Erdők Hete a Dunaújvárosi Vasvári Iskolában

A fenntarthatóság fontossága, a Föld védelme és egyedisége vezérelte munkánkat az Erdők Hetén: hisszük, hogy a természet megismerése és szeretete az emberi műveltség alapja, ahogy Eötvös Loránd is írta. Megfogalmazásainkban támaszkodtunk híres geológusok és tudósok gondolataira is — Láng István emlékeztetett arra, hogy „a föld mélyének titkai nemcsak ásványok és kőzetek formájában tárulnak fel, hanem abban a tudásban is, amit gyermekeink jövőjéhez adnak”, és Juhász Árpád szavaival: „A fenntarthatóság lényege, hogy a természet kincseit úgy használjuk, hogy a jövő generációknak is megmaradjanak.” A foglalkozásokat szakirodalmi alapokkal is megtámogattuk — különösen…

Tovább olvasom

Képernyőidő helyett „zöld idő” – erdőpedagógus kongresszus

Nemzetközi erdőpedagógus közösség érkezett 2025. október 7-én Visegrádra a 19. Európai Erdőpedagógus Kongresszusra, melyet a FAO FCN (Forest Communication Network) Erdőpedagógia alcsoportja és az Országos Erdészeti Egyesület szervezett Magyarországon. A kongresszust 2006 óta minden évben más-más európai országban rendezik. Az elsőt 2006-ban Magyarországon, Sopronban rendezték. Akkor 8 európai ország képviseltette magát, míg most 16 ország résztvevői látogattak el hazánkba. A több, mint 120 résztvevő fele külföldi, másik fele hazai kolléga, szakember volt. Az idei konferencia témája „Erdőpedagógia: az (offline) életre nevelés eszköze” volt, melyhez előadások és workshopok kapcsolódtak. A szakmai…

Tovább olvasom

A városi erdők jövője a budapestiek szerint

Városi erdők, közös ügyünk – Párbeszédre hív a Pilisi Parkerdő. Mit jelent a budapestiek számára a természet közelsége a mindennapokban? Milyen élményeket keresnek, és milyen fejlesztésekre vágynak? A Pilisi Parkerdő most közvetlen párbeszédet kezdeményez: új weboldalán keresztül kérdőívvel fordul az érintettekhez, hogy együtt formálják a jövő városi erdeit. Az új platform a városi erdőkkel kapcsolatos tájékoztatás, párbeszéd és közösségi bevonás új fóruma. Célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a természetet és a városlakókat, és közösen dolgozzon azon, hogyan lehetnek az erdők még inkább a helyi életminőség részei. A kérdőívvel most Ön is…

Tovább olvasom

Hogyan tároljuk a tojást?

Minden évben október közepén ünnepeljük a Tojás Világnapját, amely kiváló alkalom arra, hogy ne csak a tojás sokoldalúságát, hanem a biztonságos felhasználását is középpontba helyezzük. Bár a tojás a háztartások egyik leggyakrabban használt alapélelmiszere, kevesen tudják, hogy helytelen kezelése akár élelmiszerbiztonsági kockázatot is jelenthet. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Oktatási Programja ezért összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat. Többek között a tojás otthoni kezeléséről, tárolásáról, mosásáról és jelöléséről. A legtöbb háztartásban bevett szokás, hogy a tojásokat megmossák, mielőtt elpakolják, ez azonban többet árt, mint használ. A tojás héja ugyanis természetes védőréteggel rendelkezik,…

Tovább olvasom

Műfészkek kihelyezésével segíthetjük a baglyok költését

Magyarország tíz fészkelő bagolyfajából öt lakott területeken is él vagy kimondottan emberkövetőnek számít. Települési jelenlétük azért is fontos, mert ezek a madarak elsősorban kisrágcsálókkal táplálkoznak és fiókáikat is ezekkel etetik. Így biológiai úton segítenek kordában tartani a városokban is problémát okozó egereket és patkányokat. Hiányukban ezek állományapasztását a házi- és társállatok mellet az emberre is veszélyes mérgezett csalik kihelyezésével kell megoldani. Egyetlen erdei fülesbagoly évente ezernél (!) is több rágcsálót zsákmányol, ami a népes telelőcsapatok esetében már óriási számot jelent, a kisebb termetű bagolyfajok ezek mellett rengeteg kártevő rovart is…

Tovább olvasom

Állatok Világnapja a Vasváriban

Jane Goodall gondolataival emlékeztünk meg az állatokról a Dunaújvárosi Vasvári Pál Általános Iskola és Sportiskola tanulóival az Állatok Világnapján. Goodall szavai mindenkihez eljutottak a világon, és ma is erőt adnak: „A legkevesebb, amit tehetek, az, hogy felszólalok azokért, akik nem tudnak beszélni magukért.”„Ha kiirtjuk a vadat, akkor lelketlenül cselekedünk – egy része a lelkünk is vele vész.” Az állatok iránti tisztelet és a természet szeretete az egyik alappillére az emberi gondolkodásnak és viselkedésnek. Ha megtanuljuk megbecsülni a körülöttünk élő állatokat, közelebb kerülünk saját emberi mivoltunkhoz is. Az Állatok Világnapja számunkra nemcsak egy ünnep, hanem figyelmeztetés is:…

Tovább olvasom

Zöld sziget a város közepén: a Hajdúböszörményi Bocskai István Általános Iskola iskolakertje

Egy ötlet: elképzelés „Az iskola mellett legyen kert, ami a tanulók pihenésének, feltöltődésének színtere, ahol a diákok kényelmesen tanulmányozhatják a fákat, virágokat, gyógynövényeket, és megtanulják élvezni azokat” – pedagógusként Comenius gondolata, magánemberként a kert szeretete ösztönzött arra, hogy magyar szakos tanárként, igazgatóként 2021. szeptember 1-jén mesterprogramként beindítottam az iskolakert programot intézményünkben. Még ebben a tanévben sikeresen pályáztam az Országos Iskolakert Program – Iskolakerti Alapozó Alprogram IV. ütem ISKOLAKERT kategóriában, így az ő mentorálásukkal, eszköztámogatásukkal még nagyobb lelkesedéssel indultam. Fokozatosan, erőnkhöz mérten építkeztünk, ugyanis a kertművelés egyedül nem megy. Kell egy…

Tovább olvasom

Szent Dömötör-napi Behajtási Ünnep, Kézműves vásár és Darufesztivál

A Szent Dömötör-napi Behajtási Ünnepen, mely a 2025. október 25-én kerül megrendezésre a hortobágyi Vásártér területén, a pásztorok és jószágaik – magyar racka juhok, nóniusz lovak, bivaly- és szürkemarha-fogatok – vonulnak végig a pusztai legelőkről a téli szálláshely felé, ahogy tették azt évszázadok óta. Ez az élő népszokás minden korosztálynak különleges látványt és élményt kínál. És ez még csak a kezdet! A nap során színes programok, kézműves vásár, gasztronómiai élmények és fesztiválhangulat várja a látogatókat. Programterv Pásztormúzeum előtti tér:10.00 Fekete-Dávid – Fából faragott Péter11.00 Garagulya Gólyalábas Komédiás Kompánia – Ügyes magyar…

Tovább olvasom