A cikksorozatban betekintést nyerhetnek a kutyák háziasításának folyamatába, a fajtaválasztás kérdéseire, a kutya nevelésének, képzésének alapjaiba. Ezek az ismeretek életkortól függetlenül nagymértékben segítik a felelős állattartás fogalomkörének megértését és a hétköznapokban történő alkalmazását.

Hogyan lett az egykori vetélytársból barát, segítő, védelmező?

A tudomány mai állása szerint, genetikai és viselkedéstudományi vizsgálatok alapján bizonyított, hogy a kutya és a farkas egyazon őstől származik. Régészeti ásatások során feltárt őskori sírokban az emberi maradványok mellett több helyen kutya csontokat is találtak. Ebből arra következtetünk, hogy a kutya domesztikációja, a farkastól történő anatómiai elkülönülése már 12-14 ezer évvel ezelőtt megtörténhetett, amivel lényegesen megelőzi más fajok, például a macska kb. 9 ezer, vagy a ló kb. 6 ezer évvel ezelőtti háziasítását. Az őskor embere jellemzően vándorló, gyűjtögető-vadászó életmódot élt és állandó küzdelmet folytatott az életben maradásért. Valószínűleg kölcsönös előnyöknek köszönhető, hogy az ember és a kutya eltűrték egymás közelségét, aminek eredményeként az ember letelepedése mellett kezdetét vette a domesztikáció.

A farkast a táplálék megszerzésének egyszerűbb lehetősége terelhette az ember közelébe, és ezzel párhuzamosan fejlődött az ember jelenlétét elviselő stressztűrő képessége, hozzászokott az ember közelségéhez. Ez a kapcsolat az embernek is előnyös volt, mert ezek az állatok elfogyasztották a vadászatok után hátrahagyott maradékot, árulkodó jeleket, valamint jelezték a betolakodókat is. Az emberi civilizáció fejlődésével párhuzamosan váltak megbecsült házőrző, vadász és a későbbiekben egyéb munkakört betöltő társakká. Az azonos munka végzésében jól teljesítő egyedeket kezdték párosítani egymással – ami a szó szoros értelemben vett háziasítást jelenti. Feltételezhetjük, hogy fő szelekciós szempont volt a két faj közötti kommunikáció sikeressége a minél jobb beilleszkedés érdekében. A kezdetleges (bel)tenyésztés következtében a farkasszerű külső forma gyorsan átalakult, és kialakultak az ősi funkcionális „fajták”, melyeknek az együttműködésre nem képes és az emberre és környezetére is veszélyes vad társaik ellenséggé váltak. Ezek a renitens egyedek kerülték az emberi telepeket, és ezáltal megszűnt a már háziasított kutyákkal történő keveredés, gyorsítva a beilleszkedett kutya viselkedés-evolúcióját.

A kutyát évezredeken keresztül a használati funkció, illetve a minél eredményesebb munkavégzés érdekében tenyésztette az ember, a ma ismert fajták jelentős része azonban csak 2-300 éves múltra tekint vissza. Az ipari forradalom során végbemenő átfogó társadalmi, gazdasági és technológiai változások adtak teret annak a folyamatnak, ami lehetővé tette a kutyák házi kedvencként tartását az átlagemberek számára is. Ez korábban csak a királyi, főnemesi családok kiváltsága volt. A fő cél, a funkcionalitás, a tenyésztésben a modern kor hozadékaként torzulni látszik. A tényleges használat beszűkül (eltűnik, átalakul), illetve fölé emelkedik az éppen aktuális divatirányzat, a küllemi jegyek előtérbe helyezése a belső tulajdonságok kárára. Komplett fajtákról lehet kijelenteni, hogy az összes egyede hordoz valamiféle betegséget, degeneratív elváltozást. Az egykor népes, kutya segítségét igénylő munkakörök, szakterületek száma jelentősen megfogyatkozott, de el nem tűnhet teljes mértékben, mert a technikai fejlesztések jelenleg még nem képesek gépesíteni például a kutya szaglása során nyújtott segítségét sem.

A kutyák egyedszámának megbecslése nem könnyű feladat, mert a regisztrált egyedek mellett jelentős a regisztrálatlan létszám, illetve kóbor kutyák is élnek a világban. Azt azonban mindegyik kutatás alátámasztja, hogy az egyedszámuk évről-évre növekszik.

A folytatásban a felelős állattartásról és a tudatos fajtaválasztásról lesz a szó.

Izsányi Tibor kynológus

+36-20-333-2699, Facebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=61568082609070