Új költőfajjal, a kuhival bővült a hazai madárfauna

A hazánkban 2012 óta ritka kóborlóként ismert kuhi egy vörös vércséhez hasonló méretű, annál erősebb testű, zömök és nagyon impozáns ragadozómadár, mely 2022 óta több alkalommal is megjelent a Körös-Maros Nemzeti Park területén. Hazánk legújabb fészkelő madarává előlépve, idén nyáron fészket is rakott és sikeresen költött a térségben. A faj előfordulásának érdekessége, hogy 2022 óta minden alkalommal a nemzeti park Kardoskúti Fehértó részterületén, Hódmezővásárhely külterületén került elő, évszaktól függetlenül. Ami az elmúlt három év megfigyeléseiben még közös volt, hogy minden alkalommal csupán egyetlen példányt regisztráltak a szakemberek. Idén május 8-án újra…

Tovább olvasom

Befejeződött a költési szezon – kevesebb madarat látunk

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez (MME) a nyár utolsó hónapjában – de akár már július közepétől – rendszeresen érkeznek aggódó bejelentések arról, hogy az emberek feltűnően kevesebb madarat látnak az addig megszokotthoz képest. Szerencsére ennek hátterében nem természetvédelmi probléma, hanem a költési időszak befejeződése áll. Az elmúlt hónapokban hozzászoktunk ahhoz, hogy a kert, a park, az utcai fasor zeng a madarak énekétől, majd a fiókák és az etető madarak hangjától, a fűben folyamatosan ott keresgélnek a fekete rigók és az itatókon is nagy a forgalom. Ennek oka, hogy a…

Tovább olvasom

Madarak az emberek mentális egészségéért

A londoni King’s College kutatói friss tanulmányukban megállapították, hogy az emberek általánosságban is jobban érzik magukat, ha madarakat látnak vagy hallanak a környezetükben, de a madarakkal való mindennapos találkozás akár a depresszióban szenvedők mentális egészségét is javíthatja. Utóbbi felismerés azért is jelentős, mert a kutatók szerint sok olyan beavatkozás, amely az úgynevezett egészséges embereken segít, nem működik a mentális problémákkal küzdő egyéneknél.A kutatásban egy Urban Mind nevű mobilalkalmazáson követték a közel 1300 ember mindennapi találkozásait a madarakkal. A brit, európai, amerikai, kínai és ausztrál résztvevőket egy kéthetes periódus alatt véletlenszerű…

Tovább olvasom

Nyárvégi madárgyűrűző akció a fővárosi Naplás-tónál

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Budapesti Helyi Csoportja 12. alkalommal szervez nyári madárgyűrűző akciót Budapesten, a cinkotai Naplás-tónál, ahova augusztus 8-25. között szeretettel várja az érdeklődőket hétköznap és hétvégén is. A madarak befogása és gyűrűzése naponta kora reggel 6 órától kb. délelőtt 10 óráig, illetve délután 19 órától naplementéig tart az időjárástól függően. 10-18h között a madármozgás megáll, illetve a hálókat is összehúzzuk. Esős időben, illetve nagyon erős szél esetén a gyűrűzés a fenti időszakban is szünetel. A napi munka és a látogatás menete az óránkénti hálóellenőrzések köré…

Tovább olvasom

Székicsérvédelmi program a Hortobágyon

Az MBH Bank Fenntartható Jövő Bankja programjának keretében a hitelintézet a hazai nemzeti park igazgatóságokkal együttműködve olyan rendszerszintű kezdeményezéseket valósít meg, amelyek valódi gazdasági és társadalmi értéket teremtenek. Az átfogó biodiverzitás program újabb fontos állomása a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósággal közösen elindított, hosszútávú székicsérvédelmi projekt, amely már az első évben kiemelkedő eredményeket hozott a faj megóvása területén. A 2024-ben indult ötéves projekt célja a veszélyeztetett madárfaj állományának növelése, költőhelyeinek védelme, valamint a faj életmódjára vonatkozó tudományos adatok gyűjtése. A projekt szorosan illeszkedik a hitelintézet agrárüzletágának törekvéseihez is, hogy ösztönözze a…

Tovább olvasom

Már lehet szavazni a 2026. év madarára

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 1979-óta választja meg az év madarát, ami 2011 óta rendszerint közönségszavazással történik. 2026-ra a három bokorban fészkelő madárfaj: a kis poszáta, az énekes rigó és kerti geze közül választhat a lakosság az egyesület honlapján 2025. július 25-e 12 óráig. A bokrosok rengeteg élőlény számára menedéket nyújtanak. Sok madár találja meg itt fészkelő- és táplálkozóhelyét, és a vonulás során még több használja megállóhelyként, zöld folyosóként ezeket a területeket. Ezért is fontos, hogy ezekre természetbarát szemmel – ne „rendezetlen bozótként”, hanem értékes élőhelyként – tekintsünk!…

Tovább olvasom

Hajnali madárles a Halastavi tanösvényen

A közel 2000 hektáros hortobágyi halastórendszer Közép-Európa legnagyobb madár élőhelye, továbbá vonulási időszakban éjszakázó- és pihenőhelye, ahol az elmúlt 40 évben közel 300 madárfajt regisztráltak. A halastavak főgátján egy tanösvény található. A szakvezetéses túrán a látogatók megismerkedhetnek a terület legfontosabb értékeivel, a hortobágyi halastavak élővilágával. A túra részét képezi a távcsöves madármegfigyelés is, melynek során a résztvevők bepillantást nyerhetnek a kócsagok, gémek, ludak, récék és sok más madár életébe. A túra kb. 10 km hosszú. Helyszín: Hortobágy-Halastó (Halastavi tanösvény)Időpont: 2025. július 12. (szombat) 05:30-10:30Találkozó: 05:20-kor a Hortobágy-halastavi Halászbárka Fogadóközpontnál Részvételi díj: 4.500…

Tovább olvasom

Ne etessük a vízimadarakat – lakossági felhívás

A vízimadarak etetése sajnos öngerjesztő problémaspirálként jelentkezik. A nyáron etetett madarak ugyanis ősszel nem vonulnak el, így az emberek, látva a „sok szegény, éhes”, valójában elkényelmesedett vagy már beteg, röpképtelen madarat, tovább etetik őket. A fagyok beköszöntével a madárlétszám a vonulásukat, kóborlásukat az etetőhelyeknél nyüzsgő madarak látványa miatt megszakítókkal folyamatosan nő, ami tovább erősíti az emberek etetési hajlamát, aktivitását. Az etetőhelyek mesterségesen fenntartott táplálékbázisa közelében évről évre több madár költhet, így nő a nyári kéregetők száma és immáron több madárral kezdődik újra a folyamat. A tapasztalatok alapján az alapvetően jó…

Tovább olvasom

Tatai Fényes Tanösvény – fapallókon a láperdőben

Az egész évben látogatható tatai Fényes Tanösvény másfél kilométer hosszú ökoturisztikai útvonal, ahol a látogatók megcsodálhatják a karsztforrások lenyűgöző élővilágát. 2015-ben, uniós támogatásból alakították ki a Fényes Tanösvény bemutató sétautat és látogatóközpontot. A negyvenhárom állomással rendelkező tanösvény bejárása során szép képekkel illusztrált és informatív szöveget tartalmazó táblákról tanulhatunk a helyről és természeti adottságairól. A sétaút akár egy óra alatt is bejárható lenne, de a táblák információi és a lenyűgöző környezet oly sokszor megállít minket, hogy utunk több órásra nyúlik. Tatával kapcsolatban gyakran elhangzik a Vizek városa kifejezés, amely elsősorban a…

Tovább olvasom

Pünkösd az Ópusztaszeri Emlékparkban

Pünkösdkor sem lesz eseménytelen az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark! Néptánc, népzene, kézműves foglalkozások, kutyás- és solymász bemutató, pünkösdjárás és az elmaradhatatlan lovas virtuskodás, a pünkösdi királyválasztás is megtalálható a kínálatban. A pünkösdi hétvégén vasárnap (június 8.) és hétfőn (június 9.), a Kalandos Emlékhely programsorozat, a Madármegfigyelési Nap és a Pünkösdölő programjai várják a látogatókat! Június 8., vasárnap 11:00-11:30      „Zeng a lélek” – Skanzen/ Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör                         Beszélgetés folklórról és egy népdal hegedűszóval. 11:00-14:00      Kemencés látványsütés – Skanzen/ Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör                         Hagyományos népi receptek által készített kemencés látványsütés és…

Tovább olvasom