„LégyOtt!” – az Állatkert főszezoni élményprogramjai

Elkezdődött a Fővárosi Állat- és Növénykertben az úgynevezett „LégyOtt!” élményprogram-sorozat, melynek keretében naponta több mint egy tucat különféle állatbemutatóval, látványetetéssel, állattréninggel várják a közönséget. A programsorozat alapgondolata, hogy az állatkerti állatok mindennapjai során a közönség számára az az egyik legérdekesebb időszak, amikor a gondozók épp az adott állattal foglalkoznak: etetik őket, tréningeznek velük. A régi időkben a véletlenen múlott, hogy a látogató épp szemtanúja lehetett-e mindennek. Az elmúlt években azonban az Intézmény szakemberei ezekből az állatok körüli gondozói műveletekből egy olyan programsorozatot állítottak össze, amely előre meghatározott időpontokban történő látványetetésekből,…

Tovább olvasom

Osztálykirándulás és környezeti nevelés a budapesti Állatkertben

Az oktatási célból érkező osztályok, óvodai csoportok számára az Állatkert zoopedagógusai, ismeretterjesztő szakemberei évről évre sokféle, színes programot állítanak össze. Korosztály, tanterv vagy egyéb érdeklődési kör alapján lehet tematikus sétát, tantermi vizsgálódást, feladatlapos foglalkozást, kézműves programot igényelni. A zoopedagógiai foglalkozások mindegyike azt a célt szolgálja, hogy közelebb hozzák a gyerekeket a természethez. Március 29-én szombaton tartotta a budapesti Állatkert azt a pedagógusoknak szánt nyílt napot, amin a tanárok, tanítók, óvodapedagógusok 400 Ft-os regisztrációs jeggyel vehettek részt. Az esős idő ellenére nagyon sokan érkeztek, és voltak kíváncsiak a változatos programokra. A…

Tovább olvasom

Zöld erdő a tanterem! – szakvezetés a Vadasparkban

A Budakeszi Vadaspark elkötelezetten támogatja az iskolai és óvodai csoportok természeti nevelését, ezért tematikus szakvezetéseket kínál, amelyek során a gyermekek közvetlenül ismerkedhetnek meg Magyarország gazdag állatvilágával. A szakvezetések célja, hogy a gyermekek játékos és interaktív módon sajátítsák el a természetismereti tudást, miközben közvetlen kapcsolatba kerülnek az állatokkal és élőhelyeikkel. Két túravonal közül választhatnak a csoportok: A szakvezetések témái az alábbiak lehetnek: További információ és jelentkezés: A szakvezetések időpontjai előzetes egyeztetés alapján kerülnek meghatározásra. Jelentkezni a Budakeszi Vadaspark hivatalos weboldalán található űrlap kitöltésével lehet: https://budakeszivadaspark.hu/oktatas/szakvezetes/ A Budakeszi Vadaspark várja az iskolai…

Tovább olvasom

Hogyan és mikor mentsünk állatokat?

Már elérhető a Magyar Madármentők Alapítvány megújult weboldala. Az alapítványt a Budapesti Állatkert hozta létre a kertben folyó vadállatmentő munka támogatására. Az új honlap nemcsak a mentőmunkát, illetve a mentés aktuális híreit, sikertörténeteit mutatja be, hanem mentési útmutatóval is segíti az állatbarátokat, hogy a megtalált, segítségre szoruló állatokról addig is szakszerűen tudjanak gondoskodni, amíg az Állatkert vadállatmentő központjába kerülnek. A Fővárosi Állat- és Növénykert kiterjedt természetvédelmi tevékenységének részeként évtizedek óta vadállatmentéssel, ezen belül elsősorban madár- és kisemlősök mentésével foglalkozik. A központban Magyarországon honos, védett vagy fokozottan védett állatfajok olyan egyedeiről…

Tovább olvasom

Már kikeltek a madárfiókák!

Az enyhe téli időjárásnak az egyik következménye az, hogy előbb kezdenek fészkelni a madarak, és már februárban kikelnek a madárfiókák. A Fehér Holló Vadmentő Alapítvány és Természetvédelmi Mentőközpont beszámolója és felhívása következik. A feketerigó hímek általában februárban foglalják el a territóriumukat, ezután veszi kezdetét márciusban a párzás, és utána az első költés. A tojó két hétig ül a tojásokon. Ez a mostani esetben azt jelenti, hogy január végén rakta a tojásokat, vagyis jóval hamarabb a kelleténél. Nórát és a lányát ez a látvány fogadta Veszprémben egy bokorban, ezért egyből hívtak…

Tovább olvasom

Környezetgazdagítás és állatok karácsonya a budapesti Állatkertben

Környezetgazdagításnak tekinthető az állatok életkörülményeinek minden olyan javítása, amely lehetőséget ad nekik arra, hogy természetes módon viselkedjenek. A környezetgazdagítás célja, hogy értelmes elfoglaltságot adjunk az állatoknak. Hiszen amíg a természetben egész nap táplálékot, ivóvizet, búvóhelyet, párt keresnek, addig az állatkertben, ahol mindent készen megkapnak, sok szabadidejük marad, s ha ezt nem töltjük ki a természetes viselkedésükhöz kapcsolódó elfoglaltsággal, akkor unatkozni kezdenek. A budapesti Állatkert munkatársai folyton valamilyen környezetgazdagítási megoldáson törik a fejüket, amelynek eredményeit a látogatók is lépten-nyomon láthatják. Ilyen környezetgazdagítási lehetőséget nyújt a karácsony is: a fővárosi Állatkertben finomságokkal…

Tovább olvasom

Magyarország 365 fotótanösvény a Városligetben

Megújult tematikával, Magyarország csodálatos állatvilágát bemutató fotótanösvénnyel várja az érdeklődőket, főként a gyerekeket a Magyarország 365 Kiállítás a városligeti Promenádon. Magyarországon csaknem 36 ezer állatfaj él. Most 81 természetfotó repít el a rovarok, szarvasok, kis szőrmés jószágok és a megannyi kedves állatka birodalmába. A képek azért is különlegesek, mert mindegyiket a természetet szerető és kutató fotósok készítették a Magyarország 365 fotópályázatra. A kiállítás megnyitóján Kaiser Ottó és Potyó Imre gondolatai után egy izgalmas tárlatvezetésen is részt vehettek az érdeklődők. Potyó Imre környezetkutató, természetfotós kalauzolta el az érdeklődőket a 81 bámulatos…

Tovább olvasom