Új ágyások és mezítlábas ösvény a galgahévízi iskola ökokertjében

Mi újság a Galgahévízi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola ökokertjében? Jól indult az év, sikerült nyernünk az ORSZÁGOS ISKOLAKERT-FEJLESZTÉSI PROGRAM  Iskolakerti Alapozó Alprogram VI. ütemén, sok jó eszközzel, hatalmas vetőmag csomaggal, s remek képzéssel gazdagodtunk.

A tavasszal új ágyások készültek. Három cseppágyás – régi csatornacső elemek felhasználásával, ezeket még ősszel töltöttük fel komposzttal, évelő növényekre gondolva, idén márciusban retket, salátát vetettünk bele, ill. vöröshagymát duggattunk. Májusban szüreteltünk (és lakmároztunk belőle) és rögtön be is ültettük a tervezett évelőket, madárbirs, szívvirág, japán kövérke került a cseppágyásokba (70 cm átmérőjű köralakú, 40-40-70 cm magasak).

Régi vágyunk volt egy az udvaron csúfolkodó sittkupac felszámolása, az önkormányzat biztosított konténert, a nyolcadikos fiúk bepakolták, és a május elsejei kerti partin a szakkörösök és szüleik segítségével kipucoltuk a helyet, elegyengettük, letakartuk, ősszel fogjuk beültetni (kb.8 m2). Ezen a munkás ünnepen felújítottuk a napközis udvaron a bambusz sátrat is. Elkészült egy hat fakkos mezítlábas ösvény, fa kerettel, geotextillel, toboz, homok, fadarálék, szalma, faforgács és kavics töltelékkel.

Három miniágyást készítettünk, sárgarépa, petrezselyem és zöldborsó került bele, a sorvégeken vöröshagymával, a sorközökben saját magból nevelt és palántázott büdöskével. Sajnos csak a tarackos területen volt már szabad helyünk, így igen sokat gyomlálunk (kb. 6 m2). Egy új ágyás készült az előkerti részen is, a szamócás mellé, oda spenót került. Ezt megbántuk – gyönyörűen zöldell, de senki sem akarja leszedni. A szamócás ágyást fokhagymával „gazdagítottuk”.

A napközis udvaron egy olajtartály tetején néhány cserje senyved – vékony a ráhordott talajréteg – ezt ezen a tavaszon körbekerítettük és elkezdtük feltölteni az udvar zöld kincseivel, feles komposzttal. Talajt építünk, terveink szerint két év múlva lehet évelőkkel beültetni. Rukkolát, jégsalátát ültettünk balkonládába is – ez nem volt jó megoldás, szépen kikelt, de nem nőtt meg. A bejáratnál a nagy fenyőfánk alá árnyékkedvelő évelő virágokat palántáztunk. Gyógy- és fűszernövényeket szárítunk, ügyelünk a madáritatóink feltöltésére. A rovarhotelek önjáróak.

A pályázatból kapott esővíz gyűjtőt beüzemeltük, így már öt helyen vételezhetünk esővizet. S közben a már meglévő fáinkat, cserjéinket, ágyásainkat gondoztuk, palántát neveltünk. S persze eszünk, saját retket, hagymát, salátát, zöldborsót, szamócát, a tanév utolsó két hetében végre érik a málnánk is!  A málnáskert oldalára, a kerítés mellé futóbabot ültettünk. Az árnyékoló sövényünk keleti oldalához vetettünk napraforgót – ott sok madáretetőnk is van, így terveink szerint helyben lesz a téli eleség.

Nyáron kamillát vetünk – találtunk néhány betonelemet – kővirágtartónak fogjuk hívni. Ősszel megint megpróbálkozunk a retekkel – nagyon jó lett! – valamint a karalábéval, salátákkal és a leveles kellel.

Komposztpontunknál az orgonák között cinkék, verebek, rigók fészkelnek, köztük egy nagyon bátor és kíváncsi hím feketerigó, Bazsinak nevezték el a gyerekek. Legutóbb, miközben seregnyi kiskertész nyüzsgött a ládák mellett, leszállt a talicska szélére és onnan szedegette ki a frissen megbontott komposztból a lárvákat.

Nézz be hozzánk a Facebookon: ÖKO kert GALGAHÉVÍZ

Benedekné Fekete Hajnalka kertvezető