A Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Madarász ovi, madarász suli foglalkozásainak fő célja – az ismeretterjesztés mellett – a gyermekek természet iránti érzékenységének kialakítása, megszilárdítása, fejlesztése. Napjainkban egyre szélesebb körben elfogadott az a szemlélet, hogy civilizációnk fennmaradásához elengedhetetlen a természet hatékony védelme. Hatékonyan megvédeni pedig azt tudjuk, amit ismerünk, tisztelünk és szeretünk.A Madarász ovi foglalkozások célja a gyerekek madárismeretének bővítése mellett a természetvédelmi ismeretanyaguk gyarapítása, a terepi élmények megszerzése, és a madárvilágon keresztül élő kapcsolat kialakítása a természettel.Az óvodás korosztály számára három sorozat áll rendelkezésre, hogy több éves együttműködés esetén…
Tovább olvasomKategória: Természetpedagógia
Folytatódik a nagysikerű Iskolában az Erdő Program
2025. január 15-től a keret beteléséig – legkésőbb január 20-ig – regisztrálhatnak a hazai köznevelési intézmények az Iskolában az Erdő Programban való részvételre, amelyben az Országos Erdészeti Egyesület Minősített Erdészeti Erdei Iskola hálózatának erdőpedagógusai 20-30 fős csoportoknak tartanak tematikus foglalkozásokat tavasszal. A program célja, hogy közelebb vigye a természetet a gyerekekhez, és kedvet csináljon ahhoz, hogy a jövőben az iskolai csoportok minél többször keressék fel a hazai erdőket és az állami- és magán erdőgazdálkodók által üzemeltetett Minősített Erdészeti Erdei Iskolákat. A 2024-ben országos lefedettségűvé vált program ingyenes foglalkozásait hazai köznevelési intézmények…
Tovább olvasomA korai juhar az Év Fája 2025-ben
Az Országos Erdészeti Egyesület mozgalma 1996 óta minden évben megválasztja az év fafaját. Az Év Fája szavazás célja az adott őshonos fafajjal kapcsolatos figyelemfelhívás, ismeretterjesztés az erdész szakemberek és a szélesebb nagyközönség számára egyaránt. 2025-re a megtisztelő címet a szavazatok alapján a korai juhar (Acer platanoides) nyerte. Az Országos Erdészeti Egyesület és az Év Fája Kuratórium 2013 óta minden évben ajánlást tesz három fafajra, melyek közül az Év Fáját szavazással választják meg. Idén október 29-től november 20-ig lehetett szavazni az Év fája tematikus honlapon a jelöltekre, melyek a kecskefűz, a…
Tovább olvasomA természettudományok és a honismeret
A természettudományok és a honismeret címmel Miskolcon rendezték meg a VIII. Országos Hon- és Népismereti Konferenciát. A tanácskozást alapvetően a pedagógusképzésben résztvevők számára, valamint a pályakezdő óvodapedagógusoknak, tanítóknak és tanároknak rendezték, de más szakterületekről is szép számban érkeztek résztvevők.A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Önkormányzata Dísztermében tartott ünnepélyes megnyitón a szervező Honismereti Szövetség elnöke, Debreczeni-Droppán Béla elmondta: az eredetileg egyetemistáknak szánt konferencia mostanra egy olyan, a pedagógusok irányába is nyitott módszertani tanácskozássá nőtte ki magát, mely rávilágít arra, hogy a honismeret nem csupán helytörténetből és épített örökségeinkből áll, hanem magába foglalja a táj…
Tovább olvasomA GEOASTRONOMY projekt az exobolygók geológiai titkait kutatja
A GEOASTRONOMY nemcsak a tudományos világ számára bír nagy jelentőséggel, hanem hosszú távú céljai között szerepel egy új tudományos tananyag létrehozása, amely a fiatal kutatók képzésében is hasznosítható. Ez az oktatási kezdeményezés lehetővé teszi a jövő tudósainak, hogy összekapcsolják a földtudományokat és az asztrofizikát az exobolygók tanulmányozása során. „A sziklás világok alapvető kémiájának megértésével nemcsak távoli bolygókról kapunk válaszokat, hanem elmélyítjük a Földdel kapcsolatos ismereteinket is. A GEOASTRONOMY több mint tudományos kutatás; egy olyan vízió, amely segít új kontextusban megvilágítani az emberiség helyét az Univerzumban.” – fogalmazott a kutatást irányító…
Tovább olvasomElkezdődött az Év Fája 2025 szavazás
Az Országos Erdészeti Egyesület mozgalma 1996 óta minden évben megválasztja az év fafaját. Az Év Fája szavazás célja az adott őshonos fafajjal kapcsolatos figyelemfelhívás, ismeretterjesztés az erdész szakemberek és a szélesebb nagyközönség számára egyaránt. 2024-ben a megtisztelő címet a szavazatok alapján az európai vagy közönséges bükk, a Fagus sylvatica nyerte.Az Országos Erdészeti Egyesület és az Év Fája Kuratórium 2013 óta minden évben ajánlást tesz három fafajra, melyek közül az Év Fáját szavazással választják meg. Idén október 29-től november 20-ig bárkinek lehet szavazni az Év fája tematikus honlapon a jelöltekre, ahol figyelemmel kísérhető a…
Tovább olvasom25 éves a Ravazdi Erdei Iskola
Az erdei iskolák életre hívásának úttörője Németország volt, ahol az iparosodás miatt kibontakozó, súlyos tuberkulózis-járvány gyerekeket sújtó negatív hatásait, az un. Freiluftschule-kkal szerették volna orvosolni. A legfontosabb célkitűzésük a zsúfolt tantermekből a szabadlevegőre költöztetni az oktatást. A megvalósítás híre hamar szárnyra kelt és gombamód kezdtek szaporodni a szabadlevegős iskolák szerte a világban. Ezt a törekvést tovább gondolva napjainkban egyfajta funkcióváltást érhetünk tetten úgy, hogy míg az elődök a teremtett világra, elsősorban, mint gyógyító közegre, addig az utódok, mint a megismerés forrására is tekintenek. A Ravazdi Erdei Iskola történeteAz 1990-es évek…
Tovább olvasomSzakmai beszámoló a „Receptkönyv a gyerekekhez?” című rendezvényről
A Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében 12. alkalommal megtartott Pedagógusok napján „étvágygerjesztő” szakmai programmal várta a pedagógus szakma bármely területéről érkező kollégákat a szentendrei Skanzen. Mivel az idei MŐF központi gondolata a gasztronómia, ehhez igazodó, és átvitt értelemben is érvényes témákat választottunk. „Amit eszel, azzá leszel.” – tartja a mondás. A múzeumpedagógusok évente közel 30.000 diáknak tartanak múzeumpedagógiai foglalkozásokat, így nyomon tudják követni, hogy milyen szellemi táplálékkal, és hogyan látják el a pedagógusok a tanítványaikat, ha az egészséges táplálkozásra, a környezettudatosságra terelődik a szó. A természet közeli, paraszti hagyományokra épülő, kiajánlott…
Tovább olvasomErdőpedagógiai módszereket mutattak be az erdészeti hálózatok találkozóján
Az Országos Erdészeti Egyesület kezdeményezésére 2024. október 13-17. között hazánkban került megrendezésre a European Forestry Network Meeting, melyen 14 európai erdészeti civil szervezet vett részt. A találkozó célja a kapcsolatépítés, a hasonló célokért dolgozó szervezetek munkásságának megismerése, valamint tudástranszferek indítása volt. A találkozó szakmai részének keretein belül többek között a magyar erdőgazdálkodási gyakorlatokat, valamint a Minősített Erdészeti Erdei Iskola hálózat erdőpedagógiai módszerein alapuló szemléletformáló jó példákat ismerhették meg a résztvevők. Utóbbi iránt kifejezetten nagy érdeklődés mutatkozott a külföldi szakemberek részéről, hiszen az Egyesület országos léptékű kezdeményezései, mint például az Iskolában az…
Tovább olvasomFIGYELMEZTETÉS: tömegével jelentek meg a gyilkosgalócák erdeinkben!
A száraz nyár után a csapadékosabb ősz és az átlag feletti hőmérséklet kedvezett a gombáknak, hogy termőtesteket képezzenek. A Budakeszi Vadaspark területén és a környező erdőkben is bőven akad, amit a kosárba tehetünk és persze olyan is, ami jobb, ha az erdőben marad. Óvatosságra inti a gombaszedőket a Budakeszi Vadaspark: az erdőben szedett gombát minden esetben vizsgáltassuk be szakellenőrrel.A Budakeszi Vadaspark erdőpedagógusai programjaik alkalmával rengeteg tévhittel találkoznak a gombákkal kapcsolatosan. Kezdve a legegyszerűbbel, hogy a gomba növény. A gomba az gomba, saját rendszertani országgal bír, éppen úgy, mint az állatok…
Tovább olvasom
