A természetpedagógia alapjai, 2. rész
A természetpedagógia a neveléstudomány új ága, amely komplex módon foglalkozik az elmélettel és az alapelvek meghatározásával. Megfogalmazza a természeti nevelés elveit, céljait, feladatait, módszertanát és gyakorlatát. Interdiszciplináris kapcsolatai révén rávilágít a Természet rendszerének egészére, melynek az ember része csupán, mely felelősséggel tartozik a teremtett világ iránt, de nem ura és legyőzője. Más tudományágakkal és a művészettel együtt feltárja, hogy holisztikus módon minden mindennel összefügg, és hogy ehhez a rendszerhez az embernek alkalmazkodnia kell. Korszerű pedagógiai irányzat, amely a természettel harmóniában élő személyiség fejlesztésének elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozik. A természettudatos magatartásra, a természet szabályait betartó, felelős életvitelre, a természet élő és élettelen létezőinek tiszteletére, az ökoszisztéma megóvására nevel.

Azon a filozófiai elven alapul, amely a Természet fogalmát a Világegyetem egészeként értelmezi, és ennek részeként határozza meg az ember létét és szerepét. Pedagógiai folyamatában az ehhez való alkalmazkodást helyezi középpontba. Nem az ember központi szerepéből indul ki – mint a környezetpedagógia antropocentrikus szemlélete –, hanem a kozmikus és földi összefüggésekhez való kapcsolódást, és harmóniát keresi. Természeti nevelési módszerei a természetempátián alapulnak, így értetve meg, és fogadtatva el a más létezők (élő és élettelen) állapotát, és így juttatva valós tapasztalatokhoz, élményekhez a tanítványokat. A holisztikus szemléletű folyamat során világosság válik az értékorientáció, és érthetőbbé az élet, az életközösség, a biodiverzitás, az ökoszisztéma fogalmai. Segít beilleszkedni a Világegyetem rendszerébe, figyelembe véve más létezők létezéshez való jogát. Az ebben a szellemben nevelt személyiségnek a természethez való viszonya önzetlenebb, elfogadóbb, alázatosabb, szerényebb, visszafogottabb, és természetempatikusabb.
A természeti nevelés módszerei az együttélés, és együttlétezés harmóniáját támogatják. Segítik a Természet összefüggő rendszerként való megértését, értékeinek védelmét. A természet közvetlen megtapasztalását, megfigyelését és felfedezését, összefüggéseinek feltárását állítja a tanulás és nevelés középpontjába. Olyan ismeretszerzési forma, amely rendszeres megfigyelésen, kutatáson és bizonyításon alapul, következtetéseket von le elméletének magalapozása céljából, és használja a művészet kifejezőeszközeit. A természet értékeinek védelme érdekében a megelőzésre helyezi a hangsúlyt. Alapelve szerint az ember a Természet egészének része és ezért alkalmazkodnia kellene annak törvényeihez. A természettudatos ember alárendeli magát a Természetnek, alkalmazkodik annak törvényeihez, és nem a maga igényei szerint akarja átalakítani azt. A természetpedagógia fenntarthatósági elvébe beletartozik a bioszféra egészének, harmonikus működésének támogatása, beleértve a biodiverzitás megőrzését is. A természetpedagógia foglalkozik a fenntartható életvitel fogalmával, gyakorlatával és edukációjával, a szerves kultúra preferálásával.

A Természetpedagógia elméletének nevelési területe a természeti nevelés, mely a természet szeretetére, a környezetünk megóvására és a fenntarthatóságra nevel. A természet megismerését élő valójában, szabad területen, az élőhelyeken szorgalmazza. Támogatja a természet iránti kíváncsiság felkeltését, a közvetlen megtapasztalását, megfigyelését és felfedezését, szépségének értékelését. A természetpedagógia alapja a módszeres, és rendszeres ismeretszerzési megfigyelés, kutatás és bizonyítás. A tudománnyal egyenrangúnak tartja a művészetet, mint a világ megismerésének egy másik, kiegészítő módját, mely az érzékelésre, intuícióra és művészi átélésre épít. Paradigmaváltásra, más szemléleti keretre van szükség, mely során az új paradigma nem pusztán jobb elméletet jelent, de új megközelítésből láttatja a témát, új kérdéseket tesz fel, más módszereket és új fogalmakat használ. A tudomány fejlődése nem folyamatos, hanem ciklikus. A normál tudomány válsága forradalmat idéz elő, ami új normál tudományt hoz létre (Kuhn, 1984).