Drasztikus mértékben fogyatkozó erdeink kulcsfontosságúak a vízmegtartó, oxigéntermelő, szén-dioxid-megkötő szerepük miatt, emellett megszámlálhatatlan növény- és állatfajnak nyújtanak élőhelyet. A természetes erdők, melyekben idős, korhadt és holtfákat is találunk, összehasonlíthatat-lanul gazdagabb élővilágot rejtenek magukban, mint a mesterségesen telepített gazdasági erdők. A természetes erdők megmaradása létkérdés. Az őket alkotó bonyolult táplálékhálózat minden eleme kulcsfontosságú, a fajok sokfélesége biztosítja fennmaradásukat. A harkályok többsége csak az ilyen, változatos faj- és korösszetételű erdőkben talál magának élőhelyet, ahol korhadt és holtfák egyaránt vannak, melyek táplálékforrásukat és költőhelyüket is jelentik egyben.
A különböző harkályfajok túlélése a természetes erdőktől függ. Számuk ezen társulások csökkenésével erőteljesen megfogyatkozott.
Magyarországon kilenc harkályfaj költ, az MME Harkályvédelmi Szakosztálya kifejezetten az ő védelmi lehetőségeikkel foglalkozik. A fajvédelem azonban mindig több egy-egy faj megóvásánál: a kapcsolódó élőhelyek és élőlények védelmét is magában foglalja.
A fehérhátú fakopáncs hazánk legritkább harkálya, kizárólag vegyes faj- és korösszetételű erdőkben tud megélni. Számuk jelentős csökkenést mutat a természetes erdők eltűnésével.
A nyaktekercs (képünkön) egy titokzatos, kéregmintás rejtőszíne miatt csak ritkán látott harkályfélénk. Rokonaival ellentétben csőre nem elég erős saját odú készítéséhez, így csak természetesen kialakult vagy más madarak által vájt faodvakban költ. Egyedüli vonuló életmódú harkályfajunk, mely a telet Afrikában tölti.
A nagy fakopáncs jóval gyakrabban kerül szemünk elé, nemcsak erdőkben, de városi parkokban, kertekben is találkozhatunk vele. A fák lombjában élő hernyók, rovarok jelentik első sorban táplálékát, emellett a téli időszakban csonthéjasokat, leginkább diót és makkot fogyaszt, időnként az etetőknél is megjelenik.