Egy éves a Szeleta Park – kedvezményes jegyek december 14-15-én

Egy éves lett a miskolci Szeleta Park, a hazai nemzeti parkok legnagyobb látogatóközpontja. Az ünnepségen Rónai Kálmánné igazgató asszony köszöntője után Bíró Tibor látogatóközpontvezető foglalta össze az intézmény elmúlt egy évének legfontosabb eseményeit. Ismertette a Szeleta Park környezeti nevelésben, természetvédelem iránti érzékenyítésben – immáron Természetiskolai Oktatóhelyként -, valamint Miskolc és környéke turizmusában betöltött szerepét, és kiemelte a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság életében és az országos ökoturizmusban elért sikereit is. A megnyitás óta eddig közel 67.000 látogatót fogadó látogatóközpont partneri együttműködéseiről is szó esett, de a következő évi programterveiből is kaphattak…

Tovább olvasom

Bemutatkozás: a magazin tartalma

A Természetpedagógia magazin a környezeti nevelés szerteágazó témakörein belül elsősorban a kertpedagógia, az erdőpedagógia, a botpedagógia és a zoopedagógia területeit érinti, ezekkel kapcsolatosan közöl cikkeket, tanulmányokat, élménybeszámolókat. A természet- és környezetvédelemmel foglalkozó cikkek szintén magazinunk gerincét képezik, ezekre a témakörökre is sürgetően fontos felhívni a figyelmet mind a pedagógusok, mind a fiatalság tagjai között.A természetjárás, terepi megfigyelés, vagy akár a kertészkedés során olyan saját élményekben lehet részünk, amiket könyvekből nem tudunk megszerezni. Érzékszerveinkre hat a természet közelsége, ha kellően és érzően figyelünk oda rá. Ehhez megfelelő felszerelésre is szükségünk lehet,…

Tovább olvasom

Természetes intelligencia: magazinunk háttere

A Természetpedagógia magazin cikkeit, beszámolóit, képriportjait minden esetben hús-vér emberek, érző lények készítik, saját tapasztalataik és élményeik alapján. Mesterséges intelligencia használatával írt cikkeket magazinunk nem fogad és nem közöl. Olyan szerzőket és olyan olvasókat hívunk és várunk, akik a „természetes intelligencia” hívei, hiszen magazinunk elsődleges témaköre maga a Természet.A Természetpedagógia magazin alapító főszerkesztője Szalontai Kriszta újságíró, író, környezeti nevelő. Az ismeretterjesztő cikkeire, könyveire, foglalkozásaira kapott pozitív visszajelzések miatt tartja szükségesnek elindítani a Természetpedagógia magazint, hogy szélesebb körben elterjedjenek mindazon tanok és módszerek, melyek segítik visszavezetni a ma emberét a természethez…

Tovább olvasom

Magazinunk olvasóközönsége: „irány a természet!”

Célcsoportunk azok az olvasók, akik érdeklődnek a természetben való oktatás lehetőségei és módszertana iránt, akik terepen, erdei iskolában, tankertben végeznek oktató-nevelő munkát, illetve mindazon természetjárók, akik környezetükben igyekeznek felhívni a figyelmet a természet szépségeire. Ezek alapján olvasóközönségünk:pedagógusok, természetvédelmi szakemberek, környezeti nevelők, kirándulást kedvelők, egészséges életmód iránt érdeklődők, arborétumok és állatkertek munkatársai, iskolakert fenntartók, túravezetők, környezetvédelmi és turisztikai újságírók.Reméljük, hogy cikkeinkkel tudunk újat mondani a természetpedagógia módszertana iránt érdeklődőknek, akár tapasztalt környezeti nevelőről, természetismeretet tanító pedagógusról, vagy gyermekeivel kirándulni vágyó szülőről van-e szó.Hasonló szándékkal készültek könyveink is, melyek szintén a természetbe,…

Tovább olvasom