A tanító nénink megszervezte nekünk az erdei iskolát. A dátum május 19-20 volt. Hétfőn reggel az iskolánál gyülekeztünk és útnak indultunk. Mikor megérkeztünk, Kriszta néni várt minket a kapuban. Bevezetett bennünket a házba és kiosztotta a madárnevekkel ellátott szobákat: széncinege, mezei veréb, búbos pacsirta. Miután berendezkedtünk, körbejártunk a tanyán. Ebédre szendvicset ettünk. Utána csp-t (csendes pihenőt) tartottunk. Délután egy mezei túrára mentünk, de sajnos leszakadt az ég, így vissza kellett fordulnunk. Meleg teával vártak bennünket a szálláson. Ezután meghallgattuk Gábor bácsi előadását a madárodúkról. Vacsoráig szabad játékidőt kaptunk az udvaron.…
Tovább olvasomKategória: Természetpedagógia
Újabb vadmacska kerülhetett vissza a természetbe!
Merlin, a genetikailag tisztavérű vadmacska, a Budakeszi Vadaspark közel 1 éves repatriációs folyamatát követően nemrég visszatérhetett a természetbe. Merlin 2024. június 5-én került elárvult, mentett kandúr vadmacska kölyökként a Budakeszi Vadasparkba. Két testvérével – Szerénkével és Lukréciával – együtt turisták találták meg Baranya Vármegyében. Megtalálóinak már elsőre feltűnt az apró állatok szokatlan viselkedése, mivel kifejezetten vad jegyeket mutattak: karmoltak, haraptak, kerülték az ember társaságát, így felmerült a befogadóban, hogy valószínűleg nem házi macskákat találtak. A feltételezést beigazolta a genetikai vizsgálat, amely 2024. július 8-án megerősítette, hogy az egyedek fajtiszta vadmacskák…
Tovább olvasomAranyos kisróka a Budakeszi Vadaspark új lakója
2025. május 12-től új lakóval találkozhatnak a látogatók a Budakeszi Vadasparkban. Ellie, a 2 hónapos farm róka költözött be a kisragadozós körlet kifutójába, ahol fajtársa, Gerry nagyon jól fogadta érkezését, és beindított nála egy gondoskodó magatartást. Mindketten farm rókák, akik az amerikai vörös rókákból lettek kitenyésztve. A vörös rókáknak több alfaja van, például az európai vörös róka (amelyek Magyarországon őshonosak) és az amerikai vörös róka. A farm rókáknak számtalan színváltozata létezik, a legelterjedtebb az ezüst (silver) – mint Gerry, vörös (tűzróka) mint amilyen korábbi vadasparkos rókák Chili és Parázs voltak.…
Tovább olvasomÉv Fája 2025 – szavazás a döntős fákra
Az Ökotárs Alapítvány szakmai zsűrije 7 fát juttatott az Év Fája verseny döntőjébe. A vetélkedőben nem számított a fák kora és mérete, előny volt azonban, ha a jelölt őshonos fajt képvisel, közterületen áll, vagy amelynek a története egy környezetvédelmi ügyhöz kapcsolódik. A döntősök kiválasztásánál a zsűri legfontosabb szempontja volt a történet, mely megmutatja, hogy az adott fa vagy facsoport miért fontos és különleges az őt nevező közösség számára. Az Év Fáját a közönség választja meg online szavazás révén, amely idén május 10-én a Madarak és Fák napján indul és június…
Tovább olvasomElindult az örökerdő-terepasztalok versenye!
Famatuzsálemek? Holtfa, mint fontos élőhely? Talajt védő lombkoronák? Biológiai sokféleség? Hogyan születnek az új erdők? Varázslatos erdőélmény kicsiknek és nagyoknak? Ezt szemléltetik az Országos Erdészeti Egyesület Minősített Erdészeti Erdei Iskoláiba eljuttatott örökerdő-terepasztalok, mivel a 21. században a környezeti nevelés, a fenntarthatóság kérdése egyre hangsúlyosabbá válik. Az Országos Erdészeti Egyesület kiemelt célja a társadalom fiatalabb generációinak elérése és az erdők legfontosabb üzeneteinek eljuttatása az erdőpedagógia módszertanával, amit az állami és magán erdőgazdaságok országos Minősített Erdészeti Erdei Iskola Hálózata segít. Az erdei iskolákban a gyermekeket erdei kirándulások, erdőpedagógiai foglalkozások, erdőismerettel kapcsolatos természetismereti…
Tovább olvasomKözösségi erdő fejlesztése Budakeszi mellett
Az OTP Bank és a Pilisi Parkerdő Zrt. tízéves együttműködési megállapodást kötött egy 320 hektáros erdőterület természetvédelmi célú fejlesztése érdekében. A Budakeszi mellett fekvő több mint 300 hektáros terület Európa második legnagyobb vadbemutató kertjeként évtizedek óta a természet iránt érdeklődők kedvelt kirándulóhelye. A főváros közvetlen szomszédságából fakadóan évente rengeteg látogatót fogad, akik természetes, erdei környezetben, szabadon figyelhetik meg a hazai nagyvadfajokat egy kellemes séta közben. További vonzó tényező a szomszédos Budakeszi Vadaspark is, melynek környezeti nevelési tevékenysége egyedülálló értéket képvisel. A térség kiemelt természeti és közösségi szerepére építve most átfogó…
Tovább olvasomTigriskölykök születtek a Budapesti Állatkertben
Két aranyos tigriskölyök cseperedik a Budapesti Állatkertben: Agnes, a Fővárosi Állat- és Növénykert nőstény szibériai tigrise április 13-án két kölyöknek adott életet. Mivel eleinte a két kicsinek és az anyaállatnak is a legteljesebb nyugalomra van szüksége, egy darabig még csak a gondozók, illetve azok az állatkerti munkatársak láthatják őket, akiknek a tigrisekkel kapcsolatos feladatuk van. Mindenki másnak egyelőre be kell érnie az Állatkert által közzétett fényképekkel és videókkal. A kistigrisek szülei mindketten a tavalyi évben lettek a Budapesti Állatkert lakói: kifejezetten azzal a céllal érkeztek, hogy az Európai Állatkertek és…
Tovább olvasomÚj természetvédelmi bázis épül a Gerecsében
A Gerecsei Tájvédelmi Körzet központjában, Tardoson egyedülálló fejlesztés veszi kezdetét. A 310 millió forintos uniós támogatással megvalósuló Jura Ház nemcsak a természetvédelmi őrszolgálat új bázisa lesz, hanem a fenntartható fejlődés, a közösségi összefogás és a környezeti nevelés szimbóluma is. A helyszín kiválasztása nem véletlenül esett Tardosra, hiszen a Gerecsei Tájvédelmi Körzet mértani központjában, a Malom-völgyben található, ahol a változatos élőhelyek, a Natura 2000 területek és a helyi közösség aktív támogatása ideális feltételeket teremtenek a természetvédelmi munka számára. A Jura Ház névválasztása szimbolikus, a térség földtani múltjára utal, hiszen a Gerecse…
Tovább olvasomFészkelő erdei fülesbaglyok lakossági felmérése
Első pillantásra lehetetlen feladatnak tűnhet éjszakai életmódot folytató, számunkra láthatatlanul mozgó madarak amúgy is rejtett költőhelyének megkeresése. Szerencsére a fészkelő baglyok felmérése egyike a létező legegyszerűbb madármegfigyelési, adatgyűjtési módszereknek – ehhez ugyanis a madarakat nem is kell látni! A felmérés lényege, hogy az esti szürkület óráitól alkalmanként hallgatózzunk néhány percet az erkélyről, az emeleti ablakból, a tornácról, a kertből, az utcán, parkban sétálva – és ezt hetente egy-két alkalommal ismételjük meg egészen júniusig. Eközben pedig a fiókák jellegzetes, mással össze nem téveszthető hangját keressük. Ha hallottuk vagy láttuk a fiókákat,…
Tovább olvasomMinőségi idő a természetben: erdőfürdő
Az élet túlzott rohanása és az állandó stressz nem csak a dolgozó emberek számára kihívás, hanem a fiataloknak és az idősebbeknek is megnehezíti az életét. Erre nyújt természetes megoldást az erdőfürdőzés, azaz a minőségi idő eltöltése a természetben. Az erdőfürdőzés olyan élmény, amely teljesen kiszakít a mindennapok rohanásából, és lehetőséget ad a feltöltődésre és a harmónia megtapasztalására. Hogy mit ad azoknak, akik már részt vettek rajta? Nyugalmat, egységélményt, feltöltődést, belső békét, elmélyülést, végtelenül otthonos érzést. Ráadásul klinikailag bizonyított, hogy képes csökkenteni a stresszt, stabilizálni a vérnyomást és erősíteni az immunrendszert.Az erdőfürdő…
Tovább olvasom
